Együtt kezdték, együtt adtak hálát az eddigi papi szolgálatukért

Együtt kezdték, együtt adtak hálát az eddigi papi szolgálatukért

A képen látható atyák 1985-ben kezdték szemináriumi éveiket Nyíregyházán. Együtt kezdték papnövendékként, ám a pappászentelésükre különböző időpontokban került sor. Így aztán – összefoglalóan – az elmúlt évtizedekért adtak hálát Máriapócson. 

Szöveg és fotó: Orosz Rita2022. augusztus 22. 16:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 605 napja íródott

A Szent Liturgiát Polyák Imre atya vezette, elmélkedést Orosz István Imre atya tartott. 

Elhunyt évfolyamtársukért és betegség miatt távol maradt paptestvérükért is imádkoztak az atyák, és a jelenlévő feleségek.

A zarándokházban elköltött ebéd hosszúra nyúlt, mert az asztalnál családias beszélgetéssel folytatódott a nap. Mindenki mondott pár szót arról, mi az, amiért aktuálisan különösen hálás. 

Ez a közösség azon kevés évfolyamok egyike, amely minden augusztusban találkozik egy napra. 

Már csupán ezért is köszönetet mondhatunk, s „önmagunkat, egymást és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk!” – imádkozták az atyák is a hálaadáson.

Szöveg és fotó: Orosz Rita

Nyíregyházi Egyházmegye

hálaadás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert