A Katolikus Karitász idén már tizenkettedik alkalommal indította el a „Legyen öröm az iskolakezdés!” című, Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyprogramját, amelynek keretében iskolatáskákat és egyéb tanszereket, felszereléseket, tisztasági és tornacsomagokat adtak át rászoruló családok gyermekeinek, közöttük legalább háromszáz menekült család gyermekének, akik az idei tanévet hazánkban kezdik el. Az országos karitatív szervezet idén augusztus 3-án elindított segélyprogramja augusztus 31-én újabb iskolatáskák átadással folytatódott Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya Főplébánián.
Az eseményen részt vettek: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Szabó Tamás nyíregyházi egyházmegyei pasztorális helynök, Écsy Gábor országos karitászigazgató, Csordás Gábor debrecen-nyíregyházi egyházmegyei karitászigazgató, dr. Oláh Tamás nyíregyházi egyházmegyei karitászigazgató, Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színművész, a Katolikus Karitász követe, és a római katolikus Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, valamint a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye által támogatott rászoruló családok és gyermekeik.
„Legyen öröm az iskolakezdés!” – Palánki Ferenc megyéspüspök a segélyprogram mottójához hozzátette, bár a gyermekek nagyon várják az iskolakezdést, a barátaikkal való találkozást, sok szülőnek ez az időszak nehézséget jelent. A felnőtteknek a feladata, hogy a gyermekek fejlődését, tanulását, nevelését elősegítsék a különféle eszközök, lehetőségek biztosításával. Ennek könnyítésre szervezi a Katolikus Karitász immár 12 éve az iskolakezdési segélyprogramot, amely nagy segítség a nehéz körülmények között élő családoknak. A püspök atya köszönetet mondott a segélyprogram megvalósulásáért elsősorban a Jóistennek, a karitász munkatársainak és az adományozóknak. Idén a Katolikus Karitász mintegy 10 000 gyermeknek segít országszerte és határon túl, hogy öröm legyen az iskolakezdés.
Püspök atya egy kedves gyermekkori élményét is megosztotta a jelenlévőkkel. Az általános iskola első osztályának megkezdése előtt az unokatestvéreivel nyaralt a közeli faluban, és egyik napon meglátogatta őt az édesapja, aki boldogan közölte vele, hogy megvették az iskolatáskáját. Ennek hallatán olyan öröm töltötte el, hogy azonnal haza szeretett volna menni, hogy lássa az iskolatáskát. „Töltsön el bennetek is hasonló öröm, amikor átveszitek ezeket az ajándékokat!” – fogalmazott meg jókívánságát a főpásztor, majd hozzátette, az iskolába járva hasonlítani fognak Jézus Krisztushoz, akiről azt írja az evangélium, hogy „növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52). Ezután pedig megáldotta az iskolatáskákat.
Szabó Tamás helynök a jelen lévő gyermekeket országgyűlési képviselőknek, professzoroknak, doktoroknak, főigazgatóknak szólította, hiszen mint fogalmazott, a Jóisten látja a kicsi gyermekekben a következő évtizedek reménységeit, azokat, akik mindent el fognak követni, hogy ez a világ szebb és jobb legyen. „Az Úristen így gondolkozik rólatok és szeretné, ha ezt ti is elhinnétek. Amikor megáldjuk az iskolatáskákat, ezt az üzenetet közvetítjük felétek, mert nem csak megajándékozni szeretnénk titeket, hanem jelezni, hogy feladatotok és küldetésetek van” – tette hozzá.
Écsy Gábor országos karitászigazgató a segélyakció országos megvalósításáról beszélt: 12 ével ezelőtt indult el a program azzal a céllal, hogy segítsék a nagy családokat, a szociálisan nehezebb körülmények között élőket azzal, hogy az iskolakezdést megkönnyítsék egy táskával, tanszerekkel, tornacsomaggal, vagy tisztasági csomaggal. A támogatott családok és a támogatók száma évről évre növekedett. Idén 10 000 gyermeknek segítenek az adománnyal, amely programba több mint 5 000 támogató kapcsolódott be. 16 egyházmegye 800 településére jutnak el az adományokkal a karitász önkéntesek, plébániai csoportok segítségével. A segélyprogramban gondoltak azokra is, akik most a háború miatt hazánkban telepedtek le.
Az akció folytatódik, további adományokat fogadnak az eddigi lehetőségeken keresztül:
Az 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent); online adományozással a Katolikus Karitász honlapján – www.karitasz.hu – keresztül, valamint a szervezet központi bankszámláján várják az adományokat „iskolakezdés” megnevezéssel a Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008 számlaszámán.
Csordás Gábor római katolikus egyházmegyei karitászigazgató a Debrecen Nyíregyházi Egyházmegye Karitász Szervezetének nevében szólt. Gábor atya elmondta, beszámolhatna a hetente több tonna élelmiszer kiosztásáról, a karitász csoportok emberfeletti munkájáról, a menekülteknek több ezer úti csomag elkészítéséről – amely adatokat később közzétesznek az interneten –, de a nagy számok mögött emberi sorsok vannak. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a gyermekek az iskolákban ne csak a tantárgyakat tanulják meg, hanem azt is, hogyan viselkedjenek a társaikkal, hogyan kezeljék a problémákat, konfliktusokat és vegyék észre a bajban lévő embertársukat, iskolatársukat. Az elmúlt hónapok során több ezren tettek tanúbizonyságot szolidaritásukról. A karitászigazgató azt is elmondta, hogy amikor az ország még nem is eszmélt a bajra, a háború első napjában már beindult a gépezet az egyházmegyében, a határközeli településeken várva a menekült családokat. Nagyon fárasztó hónapokon vannak túl, de ugyanakkor igazi lelki élményt is jelentett a segítők számára ez az időszak.
Oláh Tamás görögkatolikus egyházmegyei karitászigazgató azt hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a mai világban jószívű, adományozó emberekre, mert ezernyi nehézség vesz körül bennünket. Meg kell becsülni az adakozó embereket és meg kell nekik köszönni jó szándékukat. A megyében sok rászoruló család él, akiknek életét napi szinten igyekeznek jobbá tenni.
Dolhai Attila színművész kisvárdai születésű, így különösen is a szívén viseli a szabolcsi diákok sorsát. Visszatekintve az első osztályos évére, elmondta, az iskolatáskáját már a bátyja is örökölte, így egy elnyűtt, kopott táskával kezdte az első tanévet. Felhívta a figyelmet az adakozásra, és arra, hogy szeretetből segítsünk, ahogy tudunk. A szeretetszolgálat lelkületével már kicsiny gyermekként találkozott az édesanyja révén, aki a mai napig karitászcsoport vezető, így mint mondta, ezt a fajta hozzáállást a világhoz az anyatejjel szívta magába. „Legyen sok örömötök az iskolatáskához, írjatok sikeres dolgozatokat és imádkozzatok azokért, akik mellettetek vannak, valamint az ismeretlen adományozókért is, akiknek köszönhetik az ajándékokat.
Ezután került sor az iskolatáskák átadására. A gyermekek Dolhai Attilától vették át az ajándékokat.
Szöveg és fotó: Kovács Ágnes/Öröm-hír sajtóiroda,Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |