Az alapítványi görög bált telt házzal rendezték meg, és közel egymillió forintot gyűjtöttek a templomra.
„Az egyházközség jelentős anyagi forrást kapott a templomépítéshez a magyar államtól, a püspökségtől, így most már ebben az esztendőben – ha a Jóisten is úgy akarja – fel is szenteljük templomunkat” – nyilatkozta lapunknak Moldván Tibor szikszói görögkatolikus parókus.
– A közösséget mindez előrevitte – folytatta. – Az elmúlt évben a meghatározó rendezvényeink megvoltak. Van egy ruszin nemzetiségű önkormányzat, ők minden évben két nagy programot szerveznek: az egyik a ruszin pincenap, a másik egy többnapos kirándulás. Tavaly Lengyelországban, Krakkóban voltunk, illetve a környékén. De van egy alapítványunk is, velük a szeptemberi görög bált tartottuk meg, telt házzal. Ennek az összejövetelnek a bevétele mindig a templomépítésre fordítódik, ez most közel egy- millió forintot jelentett.
A parókus elmondta azt is, hogy a tavalyi év végén adventkor, karácsonykor tele volt a templom a szentmiséken.
– Szép és pozitív év volt, és ez a fontos – tette hozzá, majd azt is megtudtuk, hogy idén ősszel szentelik fel az új templomot.
– Van egy új és érdekes programunk, amit a kispapunk, Varga Csaba talált ki – újságolta kérdésünkre Moldván Tibor. – Ez egy úgynevezett játszóház felnőtteknek és gyermekeknek. Ez arról szól, hogy szakadjunk el a számítógép és az internet elől, és „igazi” játékokkal játsszunk együtt. Kicsik és nagyok, családok voltak a vendégeink.
– Tavaly decemberben 35-en voltunk, és mindenkinek nagyon tetszett, ezért január végén ismét megrendezzük a szikszói inkubátorházban – derült ki.
Forrás: Juhász-Léhi István, Észak-Magyarország
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |