Intézményvezetők szakmai-lelki napja Bucka-Lakon

Intézményvezetők szakmai-lelki napja Bucka-Lakon

A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények vezetői 2 napos lelkigyakorlattal egybekötött tanév eleji felkészítésen vettek részt a Szabolcsveresmart mellett található Bucka-Lakon szeptember 15-16-án.

Szöveg: Pallai Ágnes, fotó: Szabó Tamás2022. szeptember 23. 21:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 552 napja íródott

Bucka-Lak a 400 hektáros Rétközi-tavat körülölelő erdőben, közvetlenül a tó partján, igazi természeti környezetben helyezkedik el. Impozáns erdei iskola és élményközpont, remek helyszín a kikapcsolódásra, testi-lelki feltöltődésre. A hely szépsége már az érkezéskor elvarázsolt mindenkit, igaz nem sok idő maradt a természetben való gyönyörködésre.

Imaórával kezdtük a napot, ahol együtt imádkoztunk Szocska A. Ábel püspök atyával és Szabó Tamás pasztorális helynök atyával. Püspök atya homíliájában a nyolc boldogság mentén világított rá a vezetők fontos feladataira a mindennapokban. Lényeges, hogy mindig szem előtt tartsuk a követendő példát: a Tanító Krisztus követőjeként szeretettel, bátorsággal, s ha kell, olykor erélyesen irányítsuk a ránk bízottakat!

Ebéd után volt lehetőség egy kis kötetlen beszélgetésre, illetve sétahajózásra a Rétközi – tavon. A délután igen tartalmasan telt, hiszen csoportos foglalkozások keretében a Kikötő mentálhigiénés központ munkatársainak vezetésével igen komoly lelki dolgok megbeszélésére került sor. Sütőné Görgényi Mónika, Török Tímea és Grunda Dávid atya segítettek eligazodni az útvesztőkben, s feldolgozni a problémákat. A vacsora utáni esti reflexiós kör visszaigazolta, hogy mindenki igen jól érezte magát ezen a délutánon, s nagyon hasznos volt.

A második napon a szakmai munkáról volt szó. Az előző tanév összegző értékelése Pallai Ágnes előadásában már az idei tanév feladatait is előkészítette, melyet Papp Valéria oktatási főmunkatárs prezentációja tett szemléletessé. Leskovics-Boros Gréta gazdasági főmunkatárs az aktuális gazdálkodási kérdésekről tartott tájékoztatót. Majd ezt követte Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna prezentációja, melyből nagyon sok hasznos tanácsot, s egyben feladatot is kaptak az óvodavezetők és az iskolaigazgatók, hogyan lehetnek még jobb vezetők, s hogyan tudják még hatékonyabban végezni intézményük irányítását, vezetését.

A nap zárásaként Grunda János atya mondta el gondolatait, s kívánt eredményes tanévet minden intézménynek.

„Minden dolgotokat intézzétek szeretettel!” (1Kor 16,14) – ezzel az útravalóval, testi – lelki feltöltődéssel indult mindenki útnak hazafelé.

Köszönjük a lehetőséget, hogy ebben a felejthetetlen élményben részesülhettünk.

Szöveg: Pallai Ágnes, fotó: Szabó Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, lelkigyakorlat, Bucka-Lak




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert