Az isteni gondviselés morzsái – közösségi ház szentelése és búcsú Penészleken

Az isteni gondviselés morzsái – közösségi ház szentelése és búcsú Penészleken

Közösségi házat újítottak fel a Penészleki Görögkatolikus Egygázközségben. A közösség új színterét Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a templom búcsúi ünnepén áldotta és szentelte meg október 2-án.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. október 4. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 564 napja íródott

A penészleki görögkatolikus közösség egy pályázati lehetőségnek köszönhetően felújíthatta egy leromlott állapotban lévő ingatlanát, hogy innentől az épület a közösség ünnepi és hétköznapi rendezvényeinek adjon otthont. 

A közösségi tér október 2-án meg is telt, hiszen ekkor tartották a templom címünnepét, az Istenszülő oltalmát. 

Az ünnepi Szent Liturgiát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök végezte. Az oltár körül főpásztorával imádkozott a házigazda, Aranyics Arnold atya, Bárány Péter piricsei parókus, Kiss Zsolt nyírbátori esperes-parókus atyák, valamint Molnár József nyírbélteki plébános atya. 

A hierarcha a szentbeszédében az evangéliumi történetet értelmezte, s e szakaszhoz fűződő személyes érintettségéről is beszélt.

A felolvasott evangéliumi történetben Jézus csodát tesz a hozzá könyörgő szegény asszony gyermekével. Ő alázattal felel Jézus látszólagos sértésére:

»Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.«

Ábel atya azokról az isteni kegyelmi morzsákról beszélt, melyekkel napjainkban is megajándékoz Krisztus, s melyek megmaradnak életünkben.

Az isteni gondviselés ilyen morzsája, ahogyan megtelt a templom ezen az ünnepen, ahogyan gyarapszik a közösség, és közösségi házat alakít ki; az egykori és a jelenlegi szolgálattevő jelenléte az egyházközségben.

„Az isteni morzsáknak, melyeket Jézus Krisztus egészen napjainkig hullat az őt szeretők számára, megvannak a feltételei.” – mondta és három olyan feltételt emelt ki, mely elengedhetetlen: az alázat, a tisztelet és a szeretet.

Mindhárom magatartásformáról beszélt a közösség múltjából és jelenéből, Szűz Mária viselkedéséből, a szamariai asszony által tanúsított szavaiból és Krisztus tanításából merítve példát. 

„Nem az emberek előtt kell alázatoskodnunk, hanem a végtelen Isten előtt kell tisztában lennünk azzal, hogy mennyit ér az életünk – vajon, ha az Atya lelkembe tekint, mit lát, el tudom fogadni Krisztustól, amit nekem szánt?” - tette fel a kérdést a megyéspüspök. 

Szükség van az embertársaink iránti tiszteletre, mely napjainkban egyre fogy. S ha azt akarjuk, hogy az isteni kegyelmi morzsákból részesüljünk, elengedhetetlen, hogy legyen bennünk is szeretet: Isten iránti szeretet, Krisztus feltétel nélküli szeretete – összegezte Ábel atya. 

Az egyházközségben végzett munkáját megköszönve a főpásztor parókussá nevezte ki a korábban helyettes lelkészként szolgáló Arnold atyát.

Aranyics atya köszöntő beszédében háláját fejezte ki a támogatóknak, segítőknek és a jelenlévőknek a munkáért és a szolgálatért, valamint Ábel püspöknek a tanításért.

A hívek (akik ezen a napon nagy létszámban töltötték meg az egyházmegye legnagyobb görögkatolikus templomát) soraiban foglaltak helyet a település világi vezetői, valamint dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő. 

A szertartást követően a hívek, az áldozópapok és az asszisztencia közösen vonult a közelben lévő közösségi ház épületéig, melyet a hierarcha megszentelt.

Az imádkozás után az örömteli együttlét itt folytatódott, ahol a Penészleki Vadászegyesület felajánlásainak, valamint a híveknek a jóvoltából ünnepi ebédet költöttek el közösen. 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, közösségi ház, Penészlek
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert