Oltalmasok önkénteskedtek kompromisszum nélkül

Oltalmasok önkénteskedtek kompromisszum nélkül

Október 7-én az újfehértói Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola diákjai egy igazán különleges programban vettek részt. A „72 óra kompromisszum nélkül” háromnapos ifjúsági önkéntes akcióban, melyet a három történelmi keresztény egyház szervez immár tizedik alkalommal.

Szöveg és fotó: Gémes Péter2022. október 14. 14:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 553 napja íródott

Egy közös iskolai projekt keretében valósult meg ez a feladat. A 4. osztályos tanulók a görögkatolikus templom körüli diófák termését szedték össze, mialatt a 7. évfolyam a templom körüli falevelek összegyűjtésével varázsolta szebbé környezetét. Így tettek az 5. osztályos diákok is, akik az idősek otthona udvarát tisztították meg a falevelektől. Hozzájuk csatlakoztak a 4.osztályos diákok, akik színes versekkel és énekekkel köszöntötték az otthon lakóit, és még egy közösen készített gyümölcskosárral is megörvendeztették őket. 

A 6. évfolyam nebulói és pedagógusai „Cselekedj” címmel, az iskola környéki utcákat tisztították meg az elhullajtott szeméttől. Végül a 8. osztályosok az iskola parkosításában segítettek, ezzel mintegy örökséget hagyva maguk után az alsóbb évfolyamos diákoknak. A program 11 órakor eligazítással kezdődött, melyen köszöntöttük a „72 óra kompromisszum nélkül” akció megyei koordinátorát Treszkai Róbertet, majd kezdetét vette a munka.

Jól tudjuk, hogy önkéntes akcióról van szó, így a „munkások” semmiféle juttatást nem várnak viszonzásul, viszont minden évben a program szervezői egy jelképes ajándékkal teszik felejthetetlenné ezt az alkalmat. Ebben az évben sem volt ez másként, idén sapka, toll, és telefonra ragasztható kártyatartó közül lehetett választani az önkéntes ifjaknak és segítőiknek. A tanulók és segítőik sok élménnyel tértek haza, megtapasztalva a közösségben végzett munka szépségét, és remélik, hogy mások is követik majd a példájukat.

Szöveg és fotó: Gémes Péter

Nyíregyházi Egyházmegye

önkéntes, 72óra
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert