Október a Szűzanya hónapja. Minden évben ismétlődő meghívás arra, hogy lélekben közelebb kerüljünk Jézus édesanyjához, gyakrabban és nagyobb hittel kérjük segítő közbenjárását, hálával fogadjuk az általa kieszközölt kegyelmeket. Az alábbiakban az MKPK Családügyi Bizottságának üzenetét közöljük.
Októberben a katolikus templomokban a hívők közösen imádkozzák a rózsafüzért a szentmisék előtt, és olyan szép elnevezések és ünnepek emlékeztetnek Mária szerepére az életünkben, mint a Rózsafüzér Királynője, valamint a Magyarok Nagyasszonya. E kettő is kifejezi Mária szerepét az egyetemes üdvtörténetben és ezzel párhuzamosan anyai közelségét népünkhöz, családjainkhoz.
Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus a kánai menyegzőn tette első nyilvános csodáját, ahol az édesanyja is a vendégek között volt. Már javában tartott az ünneplés, amikor Mária észrevette, hogy a vendéglátóknak elfogyott a bora. Finoman jelezte ezt a gondot a Fiának, aki, bár szóbeli igent nem mondott a kérésre, mégis csodát tett, hogy segítse az ünneplőket.
Ez a történet megmutatja számunkra Jézus isteni hatalmát, ugyanakkor együttérzését is a szükséget szenvedőkkel. Ezen túl azt is megérthetjük belőle, hogy Mária odafigyel a körülötte levőkre, felismeri hiányaikat, és közvetítő szerepet tölt be köztük és Jézus között. Ha mi a közelében élünk, ránk is gondja van, elmondhatjuk neki, ha „elfogyott a borunk” – akár fizikai, akár lelki értelemben elvesztettünk valamit, vagy hiányt szenvedünk. Nem fog megfeledkezni rólunk, szelíd szóval kéri Jézus kegyelmét számunkra is.
Hogyan élhetünk vele ilyen közelségben? Természetesen az imádság által, ami összeköti a megdicsőült és a még küzdő egyház tagjait: a szenteket és bennünket. A Szűzanya leghőbb vágya, hogy elvezessen minket szent Fiához. Ezért a rózsafüzér imádság – amit Máriának mondunk el, de Jézus életének titkairól elmélkedünk benne – kiválóan alkalmas arra, hogy mindkettőjükkel erősödjön az egységünk, növekedjék bennünk a szeret és a hála. A kötött szöveg sokszoros ismétlése elmélyíti bennünk az odaadottságot, közben lehetőséget ad arra is, hogy a saját életünket egybefonjuk Krisztuséval, felismerve, hogy Ő szüntelen jelen van és feltétel nélkül szeret.
A rózsafüzérnek különleges ajándéka, hogy közösségi imádsággá válhat.
Egyszerűsége mindenki számára könnyen megjegyezhetővé teszi, és közösen mondva az összetartozás és a testvéri egység érzését erősíti az imádkozókban. Egymástól nagyon különböző, egymást alig vagy egyáltalán nem ismerő embereket is képes összefűzni, építi a plébániai közösségeket.
A keresztény családok számára pedig olyan imaformát jelent, amiben a család minden tagja részt tud venni, a legkisebbektől kezdve a legidősebbekig.
A picik számára megnyugtató az ismétlődő ima, a jó értelemben vett monotónia; a sokszor hallott, elmondott szöveg biztonságot ad nekik. A nagyobbacskák könnyen megtanulják, büszkén el tudják mondani, ezért lehetőséget adhatunk nekik arra, hogy egy-egy Üdvözlégyet vagy akár egy tizedet elimádkozzanak a családi imában. Az iskolásokkal életkoruknak, lelki érettségüknek megfelelően beszélgethetünk a titkokról, őket Jézus életének mélyebb ismeretére vezeti a rózsafüzér elmondása. A kamaszok és a felnőttek már a saját életükkel, konkrét helyzetekkel való párhuzamot is felismerhetik, ahhoz kérhetik Mária segítő közbenjárását. A házaspárokat a közös ima megerősíti az egymás iránti elköteleződésben, hűségben, és új lehetőségeket mutathat a családi problémák és nehézségek megoldásában. A nagyszülők és idősebb rokonok is bekapcsolódhatnak általa a család lelki életébe, a generációk közötti kapcsolatot erősítve, egymást hordozva.
Ebben az évszázados imádságban benne lehet kérésünk, hálaadásunk, dicsőítésünk egyaránt. Mindannyiunk számára békét hoz és örömöt teremt, felfrissíti a lelkünket, vizünket borrá változtatja, hogy élet legyen bennünk, szeretetteli élet itt, a földön és örök élet a mennyben, a szentek között, Mária anyai palástja alatt.
Forrás: MKPK Családügyi Bizottsága, Magyar Kurír, fotó: Wikipédia
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |