Krisztus által gyújtott gyertya az oltáron – pappá szentelték Csizma Balázs Richárdot

Négy diakónustársa, több mint húsz paptestvér, valamint számos ismerős, barát, egyházközségi tag imádkozott együtt és kísérte figyelemmel Csizma Balázs Richárd áldozópappá szentelésének ünnepi eseményét. A Szent Liturgiát, melynek keretében oltára hajtotta fejét Balázs atya, hogy az isteni kegyelem révén a papi szentségben részesítse őt főpásztora, október 16-án végezte Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Mátészalkán.

Mátészalkán, abban az egyházközségben, melyből az újszentelt származik, s amely az elmúlt negyvenöt év alatt Balázzsal együtt immár kilenc áldozópapot adott a Görögkatolikus Egyháznak. Mindannyian Krisztus által gyújtott gyertyák az oltáron, ám ezt a metaforát prédikációjában Ábel püspök kifejezetten a szentelendőnek címezte. S ő maga is a krisztusi tűz hevével adta át üzenetét a híveknek és köztük Csizma Balázsnak.

„Itt, Mátészalkán, a fény városában, ahogyan a helyiek nevezik a települést, ma egy újabb mécses fog lángra lobbanni” – kezdte homíliáját Ábel atya.

Mátészalka egy újabb papot adott görögkatolikus egyházunknak, s ez fényes ünnep, de nem a nap ragyogásától, hanem attól a lelki és titokzatos eseménytől, mely itt megvalósul. A szentelendő „nem sokára oltárra hajtott fejjel, mint oltárra helyezett mécses, magától Jézus Krisztustól kap lángot.” Az elhangzott szentírási szakasz, mintha épp neki szólt volna: 

»Ti vagytok a világ világossága. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.« – idézte a főpásztor Máté evangélista szavait Balázsnak címezve. Van-e ettől szebb üzenete Jézus Krisztusnak egy papszentelés alkalmával? Ez a gondolat elkíséri a papot egy életen át.

A világító lámpások szimbolikus képével egyik tapasztalatát megosztva tanította a jelenlévőket, közülük is főként a szentelendőt. Máriapócson díszes, ám régi ragyogásukat, színüket veszett gyertyákat látott püspök atya, s ezek a gyertyák ugyanazok voltak, melyeket évekkel ezelőtt helyeztek a kegyoltárra valakinek a felajánlásaként. Sajnos ezek a szép gyertyák nem teljesítették be rendeltetésüket. A por, a kosz tönkretette, az idő meggörbítette őket, megsárgultak. Feladatuk az lett volna, hogy leégjenek az oltáron a Szűzanya képe előtt, s oly sok éven keresztül mégsem világítottak egy szikrányit sem.

A szentelés során „megkapod a lángot” – mondta Balázs atyának, s ahogyan a gyertya csonkig ég az oltáron, „e hivatásnak kell szentelned életed, ebbe kell beleöregedned, ezt kell beteljesítened: Krisztus világosságát továbbadnod.” Ahogyan a gyertya önmagától nem képes lángra lobbanni, úgy van ez a papi hivatással is: nem választjuk, hanem az Úristentől kapjuk a lángot, mellyel később világoskodni kell. A pap is éppúgy segít, jót tesz az emberekkel, mint bárki más, de ő mindezt az Úr Jézus nevében teszi.

Ennek az evangéliumi szakasznak a folytatásában az is benne van, hogyan kell világítania a papoknak, s rajtuk keresztül minden kereszténynek, s a megyéspüspök felolvasta az evangélista szavait, melyek Krisztus további tanítását jegyezték le.

Az ölés, a házasságtörés, a hamis eskü és a bosszúállás bűnét Krisztus még szigorúbban tekinti, hiszen már a haragtartó, a másik emberre bűnösen néző ember is vétkezik. Az alázattal viselt sérelmek, a felajánlott böjt, az elvonult imádkozás és a titokban adott alamizsna – mind olyan elemei a krisztusi tanításnak, melyet ma is, a mégoly sötétté váló világban is meg kell valósítania a papoknak és a keresztény embereknek világítók gyanánt. Az atya a tanítás minden elemére hozott példát vagy személyes tanúságtételt a mindennapokból.

A gyertyát a mai napon Jézus Krisztus meggyújtja, s ennek a gyertyának világítania kell, és lángját őrizni kell. De mivel emberek vagyunk, megbotlunk: a láng időről időre kialudhat. Arra figyelmeztette Balázs atyát, máskor is boruljon az oltárra bűnbánattal, hogy Krisztus a szívét újra a lángra lobbantsa. Nehogy úgy járjon, mint a pócsi gyertyák, melyek nem Krisztusért mentek tönkre.

Isten áldását kérte ahhoz, hogy beteljesülhessenek az Evangéliumban elhangzó szavak: »úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.«

A szentélyben történő szentelést követően Csizma Balázs Richárd megkapta a papi jelvényeket, majd az átváltoztatás után tenyerében tartotta a „Bárányt”, a zálogot, melyet őrizni hivatott mostantól Krisztus eljöveteléig. 

A Szent Liturgia végén Balázs áldozópap első alkalommal adott áldást Ábel püspök keresztjével minden jelenlévőre, majd egyesével (a miroválás során) szentelt olajjal.  

A papszenteléskor választott jelmondat vezérfonálként kísérik a papi életutakat. Balázs Szent Pál apostol szavaival kezdi szolgálatát: „Krisztus szeretete sürget minket” – olvasható imalapján. 

Papp Zoltán mátészalkai esperes-parókus atya nemrég látta vendégül az egyházmegye főhelynökét, hiszen a templom kívülről megújult. Most a házigazda munkáját köszönve Ábel püspök ezüst mellkeresztet ajándékozott Zoltán atyának.

Csizma Balázs újszentelt köszöntőjében arra emlékezett, milyen gondolattal bocsátotta korábban diakónusi útjára Ábel atya: két ember nem tud úgy találkozni egymással, hogy ne lennének egymásra valamilyen hatással. Balázs atya most mindazoknak, akikkel eddigi életében találkozott, megköszönte, hogy ilyenné formálták, hogy támogatták és az oltárig kísérték őt.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye