Békesség nektek! – a főpásztor karácsonyi köszöntője

Békesség nektek! – a főpásztor karácsonyi köszöntője

„Karácsony nagy titka az, hogy Jézus kapcsolatba lép velünk és általa békére lelünk” – Szocska A. Ábel püspök atya karácsonyi köszöntőjét olvashatják.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. december 24. 14:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 485 napja íródott

A karácsonyt mindannyiunk életében várakozás előzi meg. Várakozunk egy emberi szóra, egy szép gesztusra, egy ajándékra, s ha megkapjuk ezeket, az ünnep lényegét vélhetjük beteljesedni bennük. Vágyunk rájuk, de amire igazán szükségünk van, az Jézus vigasztalása, melyből erőt meríthetünk, s az a béke, melyet ő ígért nekünk.

Ebben az évben különösen is rászorulunk Urunk, Jézus Krisztus vigasztaló szeretetére, s ő ma sem hagy magunkra, számíthatunk rá, szól hozzánk:

„Békességet hagyok rátok.”

Mindannyian békét szeretnénk: békét, mely betölti a szívünket, melyben életünket élhetjük. A hétköznapokban sokszor tapasztalunk önmagunkban és a világban békétlenséget, nyugtalanságot, szorongást, ám nem mindegy, hol keressük a nyugalmat, kitől vagy mitől várjuk, hogy békére leljünk, békében töltsük ránk szabott éveinket. 

Mintha a körülöttünk lévő világ is kívánná e békét, de elérnie mégsem sikerül. Talán azért, mert kívülről érkező, anyagi természetű dolgok, célok által akarja megvalósítani. Jézus egészen mást kínál: az ő belső, lelki békéjét. Ezzel a lelki békével akar mindnyájunkat megajándékozni, vigasztalni:

„Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.”

A belső béke elsősorban nem a külső, világi, anyagi természetű dolgoktól, hanem a lelki életünktől függ. A lelki béke a helyes lelki élet következménye: aki nem él lelki életet, abban nincs lelki béke. Jézussal való kapcsolatunk – az őszinte ráhagyatkozás, hozzá intézett szavaink, felénk forduló kéréseinek teljesítése, vagy ha ez nem sikerül, akkor bocsánatkéréseink – a lelki békénk igazi forrása. Ezt a kapcsolatot nevezzük lelki életnek, melynek megerősítését is tőle kapjuk:

„Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.”

Karácsony nagy titka az, hogy Jézus kapcsolatba lép velünk és általa békére lelünk.

„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn14, 27)

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves Testvéremnek békés, áldott karácsonyi ünnepet,

✣ Ábel

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

karácsony




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert