Érintő – vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

Az evangéliumok sokféleképpen mutatják be Jézust, de elsősorban a gyógyítót, a csodatevőt, a tanítót, a talányos történetekkel megdöbbentő prédikátort állítják elénk, és nem a királyt. Jézus egyetlen egyszer, a jeruzsálemi bevonuláskor, mutatkozik királyi pózban, de akkor sem igazán félelmetes. Nem lovon vagy tevén, nem elefánton vagy öszvéren, hanem szamárháton érkezik. Nem igazán uralkodói diadalmenet ez a bevonulás, hanem afféle zarándoklat. Jézus egy alkalommal félelmetes ítélőnek mutatkozik: kiűzi az árusokat a templomból, mondván, az Isten tiszteletével nem fér össze a kereskedelem. 

A most hallott jelenet egyrészt a végítélet képét szimbolizálja, talán az újszövetség leglátványosabb képét festi meg az evangélista. Jézus a galileai zarándok és prédikátor, a tizenkét tanítványával körbejáró Mester, most az egész univerzum bírájaként jelenik meg előttünk.

A történet mondanivalója rokon a szűzek és a szolgák példabeszédével. A fő motívum a szétválogatás. De milyen elvek alapján lehet eldönteni, hogy kicsoda az igaz ember?

1. Lesz ítélet. Már egy éve aggódva hallgatjuk a háborús híreket Ukrajnából. Próbálnak egyházaink és államunk segíteni a menekülőkön, de egyre jobban sodródunk a konfliktusba. Nemcsak ma, hanem mindig is tudták az emberek, hogy valami nincs rendben a világon. Erőszak, igazságtalanság, kettős mérce, csalás és korrupció működik. Ugyanakkor mindig élt az az elképzelés, hogy egyszer jönnie kell valamiféle igazságszolgáltatásnak, amely rendet teremt: a jó megkapja jutalmát, a rossz pedig elveszi méltó büntetését. De honnan jön az ítélet? – Sokan magától a történelemtől várják. Azt mondják, hogy a rossz nem más, mint fejlődési rendellenesség, mely a fejlődés magasabb fokán eltűnik. Nyitott társadalmat szeretnének, nemzetek fölötti világkormánnyal.  Mások az ítéletet az osztályharctól várják. Szerintük a bűn a szegénység következménye. Az idősebb korosztály sok évtizede hallja: meg kell szüntetni a szegénységet és megszűnik a rossz is. A történelem azonban nem igazolja ezt a felfogást. A társadalmi jólét nem hozza meg a jó győzelmét. Ma már nyíltan látjuk, hogy a legtökéletesebbnek hirdetett társadalmi renden belül is nyitva marad a kapu a csalás, a korrupció és a kettős mérce, a mérhetetlen igazságtalanság előtt. Ítélet csak az Istentől jöhet, mert Ő az egyetlen, aki a lélekbe lát, és aki ismeri cselekedeteink igazi értékét. Ő az, aki nem téved, és akit nem lehet megtéveszteni. Tekintete, mint a röntgensugár áthatol a látszatokon, előtte lehullik minden álarc, és világossá válik a tiszta igazság.

2. Mi lesz az ítélet mértéke? – Vajon a kötelességteljesítés lesz a fontos, a becsületes helytállás, a kapott talentumok fölhasználása? – Igen, erről is beszél az Úr Jézus. Az embert nem tehetségei és képességei alapján mérik meg, hanem hogy miként bánt ezekkel, mire fordította őket. Vagy az lesz az ítélet mértéke, hogy hogyan küzdött valaki, hogyan szenvedett, hogyan segítette a jó ügyet? – Igen ez is, mert minden cselekedetünk, jó is, rossz is, nem múlik el a pillanattal. Ami benne örök érték volt, az végleg megmarad és beleépül a történelembe. Az emberiség abból az erkölcsi tőkéből él, amit elődeink jócselekedetei halmoztak fel. Vajon mi növeljük vagy pedig fogyasztjuk ezt a tőkét? A válogatás módja meglepő. Jézus egyrészt önmagát teszi meg a válogatás kritériumának, másrészt a legegyszerűbb, legszegényebb embert.  Vagyis összekapcsolja az Istenszeretet parancsát és az emberszeretet parancsát. Vallási fanatizmussal és emberi könyörtelenséggel nem lehet üdvözülni. De a pusztán szociális munka sem elegendő az üdvösséghez. Ez a két kritérium úgy elkülöníti az embereket, mint ahogy két össze nem mosható csoportba tartoznak a nemek által megkülönböztetett juhok és kosok. 

Az ítélet végső mértéke tehát a szeretet lesz. Pál apostol mondja, hogy nem elég az angyalok nyelve és a prófétáló tehetség, nem elég, ha akkora a hitünk, hogy hegyeket mozgat, és ha vagyonunkat elosztjuk a szegények között. „Ha szeretetem nincs, semmit sem érek”. És nem akármilyen szeretet, hanem szeretet Jézus iránt. „Amit egynek tettetek a kicsinyek közül, nekem tettétek.”  Tehát Jézus áll minden ember mögött, ha jót teszünk vele. Jézusnak tettük, és ez adja meg cselekedeteink valódi értékét. Ha pedig rosszat tettünk, ezt is Jézusnak okoztuk és ebben van az ítélet. Mindig voltak és vannak ma is jószívű emberek, (filantrópok) akik természetüknél fogva együttérzők és segítésre készek – ez maga még nem elég! Krisztusért kell szeretni és Krisztust kell szeretni az emberekben, mert Isten országában ez a szeretet kapcsolja össze a tagokat. A családokat a közös vér fűzi össze, Isten országát pedig Krisztus szeretete. Akiből ez hiányzik, az nem lehet tagja, barátja és alattvalója. Krisztus tovább él Egyházában – ezt a címet adta édesapám 35 éve a történelmet áttekintő hittankönyvének. Az egyház története annak a szeretetnek története, mely csodákat művelt a világban. Gondoljunk Assisi Szent Ferencre, Szent Erzsébetre, Gojdics Pálra, Mindszenty Józsefre, Romzsa Tódorra, Szent II. János Pál pápára és modern korunk szentjeire.

Ki lesz a bíró? – Az egész ószövetség az ítéletet kizárólag Istennek tartotta fönn. Azzal, hogy Jézus magát nevezi bírónak, a maga istenségét akarja kijelenteni. Beül bírói székébe, körülveszik az ég angyalai, lehullanak a nemzeti válaszfalak és minden nép megjelenik előtte számadásra. Most véglegesül Isten országa. Ugyanolyan súlyos történés ez, mint a teremtés volt.

„Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” - fejezte ki történelemfelettiségét Krisztus Urunk (Jn8,58). „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Mt24,35) - tanítja századok halhatatlan Királya, aki a Kezdet és a Vég. Ő mint Isten a történelem Ura és irányítója. Tegnap és ma ugyanaz mindörökké (Zsid13,8). Krisztus mint istenember az emberiség legvonzóbb példaképe. Minden korban más – más jótulajdonságáért lelkesedtek.  Az ő követése örök életünk forrása. Krisztus életünk Bírája. 

Ítéletre, a végítéletre, a világos döntésre szükség van különben a bűn és erény értelmét veszti. A világos döntésnek egyszerű, világos elveken kell alapulnia. Jézus nem elméleti, hanem gyakorlati kritériumokat határozott meg. „Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom…Nem volt ruhám és felruháztatok…börtönben voltam és fölkerestetek” Az éheztetés, a szomjaztatás, a ruhátlanság és a bebörtönzés az embertelenség leginkább felháborodást keltő megnyilvánulásai. Az ezzel kapcsolatos érzéketlenség felháborító, és az ítélet is jogos. Érdekes, hogy Jézus semmi másról nem beszél, csak arról, hogy a két csoport elkülönül egymástól. Úgy tűnik, hogy ez már önmagában is elegendő büntetés. 

De ami még fontosabb, ezt az ítéletet a jövőben bekövetkező akcióként írja le a jelenben élők számára. Ez azt jelenti, most nem ítélet történik, csak figyelmeztetés. Amikor önmagunkat megítéljük, amikor az erkölcsi normáinkat és ítéleteinket kialakítjuk, ezek legyenek a normák. Sőt akkor is, amikor igazságtalanság ér bennünket, ez legyen a biztos támaszunk. Ebben a vonatkozásban, még az ítélet is örömhír lehet. Isten ítéletének szempontjai világosak, nem kell félnünk. Nem véletlen, hogy a mai naptól énekelteti velünk egyházunk a nagyböjti utrenyékben: „Segítőm és pártfogóm lett nékem üdvözülésemben az én Istenem, és őt dicsőítem, az én Atyámat, Istenemet, és magasztalom őt, mert ő dicsőséggel megdicsőült. Ámen.

 Az elmélkedést dr. Mosolygó Marcell atya mondja el podcast csatornánkon, és erre a linkre kattintva hallgathatja meg. 

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye