Új ikonosztáz ékesíti a szervezőlelkészség kápolnáját

Új ikonosztáz ékesíti a szervezőlelkészség kápolnáját

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök február 11-én megszentelte a Nyíregyháza-huszártelepi Görögkatolikus Szervezőlelkészség kápolnájának ikonosztázionját.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. február 13. 18:02

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 431 napja íródott

A képfalra Monostory Viktória által festett ikonok kerültek, szám szerint tizenkettő.

A februári estén együtt imádkozó megjelenteket Szikora Ede Szabolcs szervezőlelkész atya köszöntötte, majd Ábel püspök atya megszentelte az ikonokat, s azokkal kapcsolatban mondta el tanítását.

Az ikon megszólítja az embert, csak meg kell hallanunk szavát, nekünk küldött üzenetét – biztatott a főpásztor. S mi magunk is meg tudjuk szólítani az ikonok által hordozott Krisztust.

Az ikonok teológiájáról, történetéről és kialakulásáról is beszélt, és színekkel megírt evangéliumnak aposztrofálta azokat, hiszen Isten szavának képmásai. Arra emlékeztetnek minket, hogy mi magunk is képmás vagyunk, Isten teremtményei: én, a mellettem ülő, a velem egy városban, egy országban, ezen a Földön élő minden ember. Ennek megfelelő tisztelettel és krisztusi szeretettel kell irántuk lennünk.

Együtt ünnepeltek ezen az estén a szervezőlelkészség tagjaival a társintézmények vezetői, valamint Jászai Menyhért alpolgármester.

Szikora Ede Szabolcs atya és az iskola intézményvezetője, Szokolné Nagy Ágnes megköszönték a vendégek jelenlétét, Monostory Viktória ikonfestő művész-tanárnak a munkát és ikonfestő szolgálatát.

A szertartás után a közelben található Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában jótékonysági farsangi bált rendeztek, melyen mitegy száz főt láttak vendégül. A befolyt összeget a szervezőlelkészség fenntartására ajánlották fel.   

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

ikonosztázion, szentelés, Huszártelep
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert