Gypsy pastoral care cannot solve everyday problems, but it can help evangelisation

Hétköznapi problémákat nem, de az evangelizációt segíteni tudja a cigánypasztoráció

A cigánypasztoráció területén dolgozó egyházi és civil szakemberek érkeztek Hajdúdorogra február 21-én. A Boldog Ceferino Intézet Cigánypasztorációs tapasztalatcsere a Kárpát-medencében elnevezésű programsorozatán egyházmegyei referensek, felzárkózást segítő munkatársak, valamint tanodák, közösségi házak vezetői vettek részt határon innen és túl. A cél az volt, hogy egymás munkáját megismerjék, módszertanaikat megosszák egymással.

Forrás és fotó: H. Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye2023. február 27. 13:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 214 napja íródott

Bár az országban és a szomszédos államokban is számos cigánypasztorációs kezdeményezés működik – főként oktatási, vallási, szociális területen – a szakemberek sokszor eltérő megközelítésben dolgoznak. Egy-egy ilyen összejövetel viszont jó alkalom arra, hogy értő fülekre találjanak az egymás között megosztott problémák.

Fontos, hogy saját tapasztalatokat, benyomásokat szerezzenek az egyházmegyék képviselői, közösségvezetők, pedagógusok és szociális szakemberek, referensek, hiszen a 2017-ben indult Cigánypasztoráció a Kárpát-medencében projektet éppen az hívta életre, hogy a cigánypasztorációs tapasztalatcsere segítse a munkatársakat abban, hogy a közösségek valós problémáira koncentráljanak, és lelki kísérés eszközeivel is segítsék a rájuk bízottakat. Első sorban a hiányt szenvedők személyére és közösségére reagáljon, valós problémáik megoldásában vállaljon velük közösséget. A Boldog Ceferino Intézet fogja össze ezt az együttműködést. Az intézet szakmai vezetője szerint fontos hangsúlyozni, hogy a pasztorációban ez alatt első sorban az evangelizációt kell elősegíteni.

- A program célja hosszútávon az, hogy a kárpát-medencei cigányközösségek között is élő kapcsolat legyen. Meglátogassák egymást, közös lelki és közösségi programjaik legyenek.. Ennek során láthatják, hogy van a falun kívül élet, s ez inspirálhatja őket arra, hogy tanuljanak, közösségbe járjanak, egyáltalán ilyen alkalmakon részt vegyenek. Létrejött már néhány ilyen alkalom, aminek hatására egyébként volt, hogy iskolát találtak a szülők gyereküknek, vagy egyik, másik település kulturális programjaiban vettek részt, országos lelkigyakorlatok rendszeres résztvevőivé lettek.– fejtette ki Bángi-Magyar Anna.

A sorozatban az első találkozót Hajdúdorogon tartották, ahol a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs munkatársai is részt vettek. Az itt bemutatott tapasztalatokról a Hajdúdorogi Főegyházmegye munaktársa számolt be. A teljes tudósítást ITT olvashatja el.

Forrás és fotó: H. Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2023 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert