Krisztusba öltözködtünk – nagyböjti gondolatok

Krisztusba öltözködtünk – nagyböjti gondolatok

Nagyböjt harmadik csütörtökén dr. Ivancsó István atya gondolatait olvashatják.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egygházmegye2023. március 9. 01:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 586 napja íródott

Egyházunk vezet és irányít bennünket a nagyböjt folyamán – ilyenkor jobban, mint máskor – a javulásra. Azt akarja elősegíteni és végső soron elérni, hogy életünk minél jobban ráformálódjon Krisztusra. Persze, minden nap törekedni kell erre, mert minden napunkkal közelebb kerülünk a végső elszámoláshoz. Akár akarjuk, akár nem. Nos, a nagyböjtben erre még komolyabb figyelmeztetés kapunk.

Szent Pál apostol – a tőle megszokott módon – sok-sok erkölcsi figyelmeztetést ad, hogy hogyan kell élnünk keresztény módon. Az ő fő motívuma is az, amiről már szó volt: Krisztus majd megjelenik az utolsó ítéletre (Kol 3,4), és addig tudunk javulni, addig tart az érdemszerző időnk. Mert akkor már lezárul, vége a lehetőségeknek! De az apostol nemcsak figyelmeztet, hanem buzdít is. És itt a lényeg! Vessük le a régi embert és öltsük fel az újat (Kol 3,10). Igen, ez a teljesség! A keresztelésünk alkalmával ez teljes egészében megvalósult, ahogy énekelték is: Krisztusba öltözködtünk.

Valahogy úgy kell megtisztulnunk és Krisztust magunkra ölteni, mint az a leprás ember, akiről az evangéliumban hallottunk. Jézustól kapta a gyógyulást, de azért, mert ő maga is akarta. Odajárult Jézushoz, leborult előtte, és kérte a megtisztulást (Mt 8,2). Ha nem lett volna meg benne a jó szándék, ha nem ment volna oda Jézushoz, akkor nem gyógyulhatott volna meg. Így viszont teljes egészében újjászületett. Tényleg! Mert Jézus a gyógyíthatatlan leprától is megtisztította! Micsoda bátorítás ez nekünk! Nincs olyan tisztátalanság, nincs olyan bűn, amitől Jézus meg nem tisztítatna bennünket, amit meg ne bocsátana nekünk is. De mit kell tennünk? Jézushoz járulni és kérni!

Vegyük komolyan a nagyböjtben a tisztulást! Igyekezzünk egyre inkább ráformálódni Jézus Krisztusra! Hogy amennyire csak lehetséges, újra érvényes legyen ránk a keresztségi énekünk: „Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek”.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egygházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, nagyböjt




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert