Szembeszállni, nem alkudozni, és határozottan elutasítani a kísértő ördögöt – nagyböjti gondolatok péntek

Szembeszállni, nem alkudozni, és határozottan elutasítani a kísértő ördögöt – nagyböjti gondolatok péntek

Nagyböjt hatodik péntekén dr. Ivancsó István atya gondolatait olvashatják.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egygházmegye2023. március 31. 17:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 563 napja íródott

Mi a kegyelem? Ingyenes ajándék. Nemcsak az olyan kegyelem ingyenes, amikor egy elítélnek megkegyelmeznek és kiengedik a börtönből vagy nem végzik ki. Ez is ingyenes ajándék, mert nem ezt érdemelné a bűnös. Hasonlóan értelmezhetjük a teológiai kegyelmet is. Isten olyan ajándéka részünkre, amit nem érdemlünk meg. De ő mégis megadja nekünk. Ajándékba.

Szent Pál apostol azt tanítja, hogy a megváltásunkat kegyelemből kapjuk (Ef 2,5). Mégpedig azért, hogy ne dicsekedhessünk. Nem szerezhetjük meg magunknak, mert Isten ingyenes ajándéka. Amit hitből kapunk De az is igaz, hogy hozzáfűzi az apostol, hogy Isten „Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket” (Ef 2,10). Tehát a kegyelem mellett kellenek a jócselekedeteink is, hogy elérjük az üdvösséget.

Erre mutat példát Jézus a mai evangéliumi szakaszban. Nyilvános fellépése előtt negyven napig böjtölt a pusztában (Mt 4,2). Nekünk is megadatott a negyven nap, ha nem is épp a pusztában. Mindenesetre Jézus nemcsak hitt a mennyei Atyában, hanem cselekedett is. Mégpedig jót cselekedett. Aztán azzal folytatta a jócselekedetét, hogy háromszorosan is ellent mondott a sátánnak. Majd végső konklúzióként elűzte magától (Mt 4,10). Nekünk is ezt kell tennünk: szembeszállni, nem alkudozni, és végül határozottan elutasítani a kísértő ördögöt!

Látjuk tehát, hogy mennyire fontos a hit, ami az alapot adja az Istennel való kapcsolatunkhoz, hogy egyáltalán szóba jöhessen az üdvösségre való eljutásunk. Isten ingyen adja nekünk, mert – sajnos – a bűneink miatt nem érdemeljük meg. Ugyanakkor tenni is kell érte, tehát kellenek a jócselekedetek is. Majd a nagyböjt elmúltával se feledjük ezeket!

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egygházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, nagyböjt




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert