Vedd komolyan, mert az örök életed múlik rajta! – nagyhétfő, nagykedd és nagyszerda a székesegyházban

Az Előre megszentelt áldozatok liturgiájának végzése nagyhéten „besűrűsödik”, az első három egymást követő napon ezek a szertartások intenzívvé teszik a lelki előkészületet a húsvéthoz vezető úton.

A székesegyházban pedig különösen szép ilyenkor a szertartás: a főpásztor és a koncelebráló atyák, az asszisztencia böjti bíbor ruházata, a szeminaristák erőteljes és többszólamú éneke, a mindent betöltő tömjénillat, a félhomály, valamint a székesegyház teljes belső falát elborító falképek nagy hatást gyakorolhatnak a jelenlévőkre. Ezek a napok még alkalmasak lehetnek a szentgyónás elvégzésére is. 

Idén is egyre többen érkeztek az esti liturgiákra: nagyszerdán már telve volt a templom. 

A főpásztor kérésére egyfajta lelkigyakorlat gyanánt három felkért paptestvér tartott elmélkedést.  

 

Nagyhétfő – a felismerés

Nagyhétfőn Polgári László atya, az egyházmegye ökonómusa volt a szónok, aki beszédét az ószövetségi József és testvéreinek történetével kezdte. József élettörténete tanít minket is saját életünkben felismerni az Isten keze nyomát.

József előképe Krisztusnak – a köztük fennálló hasonlóságokat, párhuzamokat vizsgálta László atya, de annak is utána kívánt járni, hogyan lehetett alkalmas József arra, hogy előkép legyen: „Akármilyen élethelyzetbe került is József, ki tudta mondani: az Istennek itt van terve velem” – összegezte a tanulságot.

József elfogadta Istentől rendelt helyét: nem bosszankodik, hanem igyekszik jó lenni abban, amit rá bíznak.

Időnként, életünk nagyheteiben, a csendben, a visszafogottságban, a nehézségekben képesek vagyunk meglátni Isten akaratát – biztatott az atya.

Jézus Krisztus barátai sok jó tulajdonsággal felruházottak: titkokat tudók, tudnak várni, az igazságot szeretik, ellent mondanak a kísértésnek és áldássá válnak mások számára.

Jézus Krisztusban olyan testvérünk van, aki szeret, és aki szeretné, hogy jobb emberré váljunk: áldássá váljunk embertársainknak, egyházunknak, hazánknak. – zárta gondolatait Polgári László atya.

 

Nagykedd – a számvetés

 „A világvége közel van – hívja fel az evangélium a figyelmünket. Vedd komolyan! Mintha életed múlna rajta, mintha életed utolsó napjait, óráit élnéd át!” – hangzott a második este szónokának felhívása, hiszen a világvége után kezdődik egy másik, tökéletes világ.

Szabó Tamás pasztorális helynök atya, a székesegyház parókusa az Evangélium által felkínált számvetést mutatta be az első felhívás segítendő. A hosszú és összetett evangéliumi szakaszból az alábbiakat emelte ki:

• jön a tolvaj, hogy szétlopkodja isteni szépségünket – légy éber, virrassz
• de jön a vőlegény is – légy készen
• jön vissza gazda – el kell vele számolnod
• jön az Igazságos bíró – jó feleletet kell adnod

A számvetés ne az emberi törvények, hanem az isteni rend, a szentírás, az evangéliumi bölcsesség szerint történjen – hívta fel a figyelmet.

A példabeszéd szerint nem egyformán kaptuk a talentumokat, ezért a számonkérés sem egyforma. Ha a böjtölésünkre tekintünk vissza, arról adunk számot, látjuk ez alapján: böjtünk sikere nem attól függ, hogy másokhoz képes böjtöltünk többet, hanem hogy önmagunkhoz képest változtunk-e, önmagunkból tudunk-e kihozni valami többet.

A számadás és benne az utolsó ítélet tükre tetteinket figyeli: az éhezés, a lemondás milyen gyümölcsöt termett? Üres böjtölésként bábeli torony építése volt-e, vagy felebarátunk felé irányuló szeretet-tettekkel valósult meg? – hangzott a kérdés. 

„Leginkább a tetteink formáltak, formálnak minket – merem mondani – nagyhét-formájúvá. Ez, a megváltozott gondolkozás tesz minket alkalmassá, hogy jobban megértsük, felfogjuk az emberi logikát felülmúló történéseket a nagyhéten.

Mert látva gyengeségünket tulajdonképpen Krisztus virraszt és őrzi a házat, még akkor is, amikor a tanítványok alszanak. Vőlegényként Ő akar olajat hozni a mécsesünkbe. Ő áll oda helyettünk, hogy számot adjon talentumainkról a gazdának. Ő áll az igazságos bíró elé, hogy tetteinkért, helyettünk, értünk fizessen.” – vette sorra Tamás atya az elhangzott evangéliumi szakaszok végső tanulságait. 

Amikor azt hisszük, hogy virrasztani, böjtölni fogunk, imádságunkkal, elhatározásainkkal indulunk az útnak, valójában Ő teszi meg mindezt helyettünk. S ezzel nem félreállít, hanem meghív, példát mutat és bátorít, hogy mellé álljunk, s ezekben a napokban különösen virrasszunk mellette. 

Mert a megosztó házunk körül settenkedik, virrasszunk, s öltöztessük ünneplőbe lelkünket, hogy felkészülten várjuk, mert a győzedelmes Vőlegény érkezik. Jön a gazda, hogy talentumaink felől érdeklődjön, jön az igazságos bíró, hogy tetteink alapján megítéljen. 

„Közel van a világvége – tanítja az Evangélium, mert Krisztus bezárja a világot, amely eddig volt. Bezárja a világot, amely csak testről szól, amely önzőségről, könyöklésről, megszólásról, bántásról szól. Mert új világot akar nyitni, az örök és teljes világot, ahová minket is meghív. Vedd komolyan, mert az életed, mert az örök életed múlik rajta!” – hívott mindenkit a szigorú számadásra prédikációja végén.

 

Nagyszerda – bűnbánat, hála, szeretet

Dr. Papp Tibor főhelynök atya a székesegyház falképeire irányította elsőként a figyelmet: ahogyan az ecsetvonások finomodtak, és kirajzolódtak az alakok, egyre közelebb kerültünk az ott ábrázolt történtekhez. Ennek mintájára az elhangzott evangéliumi történetből kirajzolódó ikont festett a hallhatóság lelki szemei elé, hogy minél inkább megértsék annak üzenetét. 

A szereplőket vizsgálta sorban. Elsőként az ünnepre készülő jeruzsálemi népet, melynek fontos volt, hogy a fővárosba érkezzen, rokonokhoz, barátokhoz mentek, imádkozni is akár, de ez a vallásosság kiüresedett. Tibor atya a prófétát idézte ennek a csoportnak a jellemzésére: ha a szívetek nem lesz tiszta, akkor hiába mutattok be áldozatot, nem kedves a színem előtt – mondja az Úr.

A főpapok és írástudók, akiknek legfőbb feladata lenni a lelki életre való odafigyelés, s a lelki előkészület a legnagyobb ünnepre, nem ezzel foglalatoskodnak, hanem hogy hogyan fogják el titokban ezt a vándortanítót, aki városukba jött. Újabb prófétai szavak igazolódnak bennük: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem.”

A leprás Simon vacsorára hívja az őt meggyógyító Jézust, együtt akar lenni vele, elvonulva, talán kicsit önző módon közelít hozzá. De a vacsorán zavar támad, mert megjelenik egy asszony. A következő szereplő, aki drága nádruszolajat önt Jézus fejére. Nem csupán egy-két cseppet, ahogyan az szokás volt, hanem az egészet odaadja neki: legdrágább kincsét. Őt, aki előtte súlyos bűnöket követett el, Jézus emberszámba veszi, megszabadítja, új életet ad neki. Az asszony háláját, szeretetét, bűnbánatét fejezi ki ezzel a gesztussal.

„Hálája, szeretete és bűnbántata összeköti őt Krisztussal, s ez az egyedül, ami minket is összeköthet Vele” – mondta a főhelynök.

Az ötödik csoport a józan ész megszólaltatói: egy évi keresetet a szegényeknek is oda lehetett volna adni, nem erre a drága olajra. Maguk az apostolok értetlenkednek, kicsinyeskednek, s szűklátókörűségükben hamar ítéletet mondanak.

A „megfestett” ikon közepén van Krisztus. „Ő tudja miért tette ezt az az asszony. Ő mindenkiről mindent tud. Tudja, hogy a nép milyen lelkülettel készül, hogy a főpapok mit akarnak ellene, hogy Simon vendéglátása talán kissé felületes, de azt is, hogy az asszony hálából teszi mindezt, az új életéért.” – hangzott.

A szereplők között egy üres helyet hagyva mindenki átgondolhatja, hová, melyik csoportba festené be magát. A sürgölődő, de épp a lényeget, a feltámadást elfelejtő nép közé, a farizeusok közé, akik meg akarják ölni Jézus Krisztust. Vagy Simonok vagyunk, akik önzően látjuk vendégül az Urat? Károgók, akik okoskodnak, ítélkeznek? Vagy tudunk hálás, bűnbánatot tartó asszonyok lenni?

„Ha valaki megélte már, milyen igazán hálásnak lenni, nem sajnálja a ledrágábbat sem. Bárcsak megértenénk, mennyi mindenért lehetünk hálásak az Úrnak, hogy mennyi ajándékot ad nekünk napról napra! Ahogyan az az asszony jót cselekedett, úgy kellene megtennünk, ami tőlünk telik.” – zárta prédikációját. 

Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára és a lábmosásra emlékezünk, bizánci hagyományaink újabb különleges szertartását végezzük. A Nagy alkonyati istentisztelet és Nagy Szent Bazil Liturgiája 10 órakor veszi kezdetét a Szent Miklós-székesegyházban.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye