Erőforrás, mely megváltoztatja az életünket – nagypéntek a székesegyházban

Nagypénteken a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban nagyon sokan kísérték figyelemmel és imáikkal Krisztus halálára és sírba tételére emlékező szertartást. Mégis a templom sötétje bensőséges meghittségbe burkolta a teret, mintegy családdá szelídítve a tömeget. 

A szertartásra érkezőket már az előkészített és fehérrel díszített Szent Sír fogadta az ambon előtt, a fehér virágok a padok szélén ezen a napon még a temetés virágai voltak, hiszen ahogyan az a főpásztor által felolvasott evangéliumi szakaszból is kiderült, ezen az estén Jézus Krisztus kínszenvedése és halála vált jelenvalóvá a hívek között.

Az oltárra tett, később a püspök vállán hordozott, végül a Szent Sírba helyezett plascsenyica, Krisztus halott testét ábrázoló síri lepel körül gyertyákkal, térdhajtásokkal, a tisztelet csókjaival és virrasztással voltak jelen az emberek. 

A szertartást végző hieracha tanúságtételre hívta bírósági helynökét Horváth Tamás atyát, aki a szenvedések, a nehézségek, krízisek egyéni és közösségben megélt fokozatairól, s ezzel összefüggésben alakuló és változó istenkapcsolatainkról beszélt.

„Nagypénteken az Édes Üdvözítő sírba tétele után mindannyiunk szíve megrendül” – kezdte beszédét Tamás atya, s mindannyiunk közös tapasztalatából, a temetéskor, valamint mások elvesztésekor érzett fájdalomból indult gondolatmenete.

A korábban elhangzott imádságban is megfogalmazott kérdések tolulnak ilyenkor az ember agyába: »miként érintselek téged, hogyan temesselek el téged?« – a gyászban formálódó kétségbeesés kérdései. 

„A mikéntek és hogyanok előbb vagy utóbb megjelennek az életünkben” – melyek a megélt baj, nehézség során megfogalmazódnak, s a kétségbeesésünk elmélyül. József és Nikodémus is kétségek közé került, s maga Krisztus is a kereszten hangot ad kétségbeesésének és a 22. zsoltárt idézi: »én Istenem, miért hagytál el engem«. E szavak bennünk is elhangzanak, mikor azt érezzük, nem tud rajunk már senki segíteni.

Nemes Nagy Ágnes Istenről című versét idézte az atya:

»Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín?« – a szemrehányás szavai az Isten felé bennünk, mikor kétségbeesünk.

„De ha csupán ez lenne és maradna meg fájdalmunkban, gyászunkban, nehézségeinkben, az elvenné a reményünket. A kétségbeesés tanít is: segít újraértelmezni az életünket, átkalibrálni a lelkünket és gondolatainkat. Meglátjuk általa, hogy időnként az embernek szemléletmódot kell váltania” – mondta Tamás atya, aki maga is átélte már éltében ezt. De saját betegségén túl tekintve a világban másokat ért tragédiákat hozta a hallgatók elé.

Mert amikor elmúlik az emberből a duzzogás és zúgolódás, s a hitét elő tudja kaparni lelke mélyéről, olyan dolgok történnek, melyekre nem számított, s akkor hálát kezd érezni. „Kezded megérteni, mi miért történhetett, s ha még nagyobb erőt veszel magadon, megtalál Jézus a Szentírásban, mely neked szól, egyenesen hozzád, s a sorok (ha mégoly ismerősek, sokat olvasottak is,) immár új jelentéssel bírnak” – hallott ki szavai mögül az erőpróba, mely személyes életében is küzdelmek elé állította.  

„Mikor a Szent Sír mellett vagyunk, akkor ezt a küszöböt mi, keresztények át tudjuk lépni. Oda tudunk menni Jézus mellé, s vele együtt bátorkodunk kimondani: atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. S nem csak azért, mert nem tudunk mást tenni. Jézus nem sajátította ki ezt az imádságot, hanem mindannyiunknak hátra hagyta.” - vígasztalt. És átszenvedve, átküzdve mondhatjuk vele: legyen úgy, ahogy Te gondolod.

Simon Weil filozófus által felállított párhuzamot idézte a hallgatóság elé: „a paradicsomban a gyönyörű fa halált hozott, a keresztfa, ez az elhalt, durván megmunkált fadarab az Üdvözítővel az ő halálán keresztül az életet hozza meg számunkra. A ’miértek’ ’azért, mertekké’ válhatnak életünkben. Miért történnek nehézségek, azt mi megmondani nem tudjuk, de hogy megmenti akar bennünket a még nagyobb szenvedésektől, egészen biztos. Mert Ő maga mondta, akit a fára szögeztek, mert Ő maga tett róla bizonyságot.”

„Nem tudjuk, milyen volt a paradicsomi élet, de azt sem tudjuk, milyen ott lent az alvilágban. Most éppen ő megy le oda, ahol soha senki úgy nem járt, hogy visszatérhetne. Azért megy, hogy azt a szenvedést, melyről el sem tudjuk képzelni, hogy ránk törhetne, elvegye. A nagypéntek drámaisága nagyon is eleven és nagyon is igazi.” - tanított. 

A Szent Sírhoz járulók számára azt kívánta: a mikéntjeink, a hogyanok legyenek tisztázva a Jézus sírjánál, s Ő legyen olyan erőforrás, mely megváltoztatja az életünket.

A sírbatételi vecsernye térdhajtással elmondott imái és a prédikáció után a hívek csókkal illették a Szent Sírba elhelyezett testet, és éjjeli, valamint másnapi virrasztásra vállalkozhattak.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye