Ferenc pápa magyarországi apostoli útjának április 29-i, szombati napja rendkívül mozgalmas és gazdag volt. Az alábbiakban a második nap összefoglalóját olvashatják.
Ferenc pápa – kifejezve szeretetét, együttérzését a legrászorultabbak iránt – április 29-én, szombat reggel magyarországi apostoli útja során magánlátogatást tett a Budapest XII. kerületi Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában, melyben szociális intézmény, óvoda, általános iskola és különleges gyermekotthon működik. Beszámolónkat IDE KATTINTVA érik el.
Ferenc pápa délelőtt a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel és az őket támogató szervezetek tagjaival találkozott. A Sant’Egidio közösség tagjai negyven fővel, a budapesti, pécsi, monori szegény és menekült barátaikkal a kertben várták a pápát örömmel, jó hangulatban.
A templomi találkozó összefoglalóját és a Szentatya beszédét IDE KATTINTVA olvashatják, Spányi Antal püspök köszöntőjét IDE KATTINTVA érik el, míg az elhangzott tanúságtételeket IDE KATTINTVA idézhetik fel újra..
A Szentatya szegényekkel való találkozásának megindító pillanata volt, amikor a találkozó végén a szendrőládi roma kórus tagjai, szép színes ruhákba öltözött asszonyok és fehér inges férfiak csodálatos énekükkel, tárt karokkal elénekelték Ferenc pápa felett az ároni áldást.
A Rózsák terei találkozón mások mellett Kanalas Brigitta máriapócsi édesanya is tanúságot tett életéről, hitéről. Telefonon kérdeztük őt a tanúságtétel után.
A rendezvény után a helyszínen többen nyilatkoztak a találkozóról. Megrendítő a Szentatya közvetlensége – Gondolatok a találkozásról Ferenc pápával a Rózsák terén.
Ferenc pápa a Rózsák terén található Istenszülő Oltalma templomba is látogatott, hogy kifejezze közelségét a görögkatolikus közösség felé is. Beszámolónkat IDE KATTINTVA olvashatják. Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita köszöntője IDE KATTINTVA érhető el.
Hilarion Alfejev, aki korábban a moszkvai patriarkátus külső egyházi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője volt, tavaly június 7-e óta pedig a magyarországi orosz ortodox egyházmegye kormányzója, április találkozott Ferenc pápával a budapesti nunciatúrán. Az erről szóló hírt IDE KATTINTVA olvashatják.
Ferenc pápa 16.30-kor fiatalokkal találkozott a budapesti Papp László Sportarénában. A találkozón 11 ezer 14–25 év közötti fiatal vett részt az egész országból és a határon túlról. Összefoglalónkat és a Szentatya beszédét IDE KATTINTVA olvashatják. A program házigazdája Palánki Ferenc püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke volt; köszöntőjét IDE KATTINTVA olvashatják. A fiatalok tanúságtételei pedig IDE KATTINTVA érhető el.
Visszatérve a nunciatúrára, az ifjúsággal való találkozó után Ferenc pápa fogadta Budapest főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt, feleségével és gyermekeivel együtt. A családias hangulatú találkozó körülbelül tizenöt percig tartott.
A hagyományok szerint, amikor a jezsuita Ferenc pápa hivatalos látogatáson felkeres egy országot, mindig külön találkozik a helyi rendtársaival. Így történt ez magyarországi útján is. Az egyházfő a jezsuiták, azaz a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya tagjait 18 órakor fogadta szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán. A jezsuiták több ajándékkal is készültek.
Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila, Csapó József, Turjányi Tuzson, Zuggó Zsolt
Forrás: Magyar Kurír, szerző: Baranyai Béla
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |