II. János Pál pápa 1991-es máriapócsi látogatása után másodszor látogatja meg Szent Péter utódja a magyar görögkatolikusokat: Ferenc pápa április 29-én a budapesti Rózsák tere Istenszülő oltalmáról elnevezett templomában imádkozott együtt a görögkatolikus hívekkel.
Szombaton reggel Ferenc pápa a nunciatúra épületében fogadta Hilárion ortodox metropolitát, majd meglátogatta a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László-otthonát, hogy kifejezze együttérzését a legrászorultabbak iránt. Az otthon lakói zenés műsorral és ajándékokkal várták a Szentatyát, és megtanulták a miatyánkot latinul, hogy együtt imádkozhassák vele.
Tíz órakor Ferenc pápa a Rózsák tere római katolikus templomába érkezett, ahol szegényekkel, menekültekkel, cigány közösségekkel találkozott és tanúságtételeket hallgatott meg. Hitéről tett tanúságot Kanalas Brigitta máriapócsi édesanya is.
A Szentatya ezután érkezett az Istenszülő oltalma görögkatolikus templomba, hogy kifejezze közelségét a görögkatolikus egyház felé. Vele tartottak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, Erdő Péter bíboros, Michael Wallace Banach apostoli nuncius, Claudio Gugerotti, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa, és számos vatikáni érsek, bíboros.
A templom előtt kispapjaink várták az egyházfőt, akit Fülöp metropolita és Jaczkó Sándor parókus atya köszöntött. A templomban Atanáz püspök vezetett akathisztoszt, melyet a Bubnó Tamás Liszt-díjas karnagy által dirigált kórus szolgálatával énekeltek a hívek.
A Szentatya ebbe az imádságba kapcsolódott be, miközben helyet foglalt a szentély előtt fölállított trónon. Ekkor köszöntötte őt Keresztes Szilárd püspök, Atanáz püspök és Ábel püspök, majd Fülöp metropolita mondta el köszöntőjét, melyben örömét fejezte ki, hogy a pápa jelenlétével megerősíti, hogy a katolikus egyház egyenértékű tagjai vagyunk.
A Görögkatolikus Metropólia ajándékát Nyirán János diakónus öt gyermeke adta át Ferenc pápának: egy Lesku Máté debreceni kántor által készített arany és fehér színű csotkit, melyet Fülöp metropolita Ferenc pápa csuklójára adott. A Szentatya egy díszes kelyhet adott ajándékul.
A Rózsák terei parókia a templom Patrona Hungariae-oltárképének kicsinyített mását, és a Szentatya születési évében, 1936-ban készült, azóta bontatlan tojaki aszút ajándékozott Ferenc pápának, tudva, hogy a Szentatya rajong a borok királyáért.
Az ajándékok átadása után Ábel püspök püspöki keresztet adott a pápa kezébe, Fülöp metropolita pedig epitrachéliont adott rá, így imádkoztuk el a békesség ekténiát, majd Ferenc pápa latinul adott áldást a jelenlévőkre, és elbúcsúzott, mi pedig jól ismert húsvéti tropárunkkal búcsúztattuk.
A templomból kifelé jövet megáldotta a gyermekeket, a híveket, és külön köszöntötte Virányi György atyát, aki ugyan már nem lát, de bizonyosan mélyen belevésődött a találkozás.
A templomot elhagyva Ferenc pápa köszöntötte és megáldotta kispapjainkat, akik közül többen kezet is fogtak a Szentatyával. A pápai fehér Fiat már várta az idős egyházfőt, aki azonban jelezte, hogy a téren várakozó görögkatolikus hívekkel is találkozni szeretne, a kordon mögött állók legnagyobb örömére. Sokaknak nyílt lehetősége egy pápai kézfogásra, áldásra, rövid találkozásra.
A Szentatya távozását követően a templomban folytatódott az akathisztosz szertartása, melyet a kordonok megnyitása után a templomba özönlő hívekkel együtt már több százan énekeltünk.
Rövid, de megerősítő és életreszóló találkozás volt ez minden jelenlévő számára.
Őszentségének görögkatolikus templomunkban tett látogatását teljes egészében visszanézheti IDE KATTINTVA.
Forrás: Görögkatolikus Metropólia, szerző: Király András, fotó: Király András, Vándor Ilka
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |