Szent Atanáz-nap

Szent Atanáz-nap

Május 2-án Nagy Szent Atanázra emlékezünk egyházunkban, egyúttal ezen a napon tartják a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola névnapját is. A Szent Atanáz-napra neves külföldi előadó is érkezett.

Forrás: SzAGKHF, szöveg és fotó: Vándor Ilka2023. május 5. 21:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 346 napja íródott

Dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök a szeminárium kápolnájában tartott ünnepi Szent Liturgián így elmélkedett:

„A Szentírás legjobb ismerőjeként kortársai is elismerték Szent Atanázt, s bár nem hagyott ránk kommentárokat, de bármihez hozzászólt, azt mindig a Szentírás szavaival tette. Az ő példája mutatja az utat, hogy mi is minden körülmények között Isten kinyilatkoztatott igéjéből induljunk ki, és soha ne gondoljuk azt, hogy az egyház modern tanítása a Szentírás tanításának módosítása lenne. Aki megtartja és aszerint tanítja az Igét, az lesz nagy az Isten országában.

Nagy Szent Atanáz példát mutat nekünk kitartásban és a szófogadásban, mert az Ige teológusaként az Isten kinyilatkoztatott Igéjéhez és a személyesen bennünket megváltó üdvözítő Igéhez ragaszkodott egész életében mindhalálig, „hitefogadóan” és szófogadóan.

Ma is azt várjuk el a teológusoktól, tanároktól és különösen az apostolok utódaitól, hogy e világ hatalmaitól távolságot tartva, mindig csakis a színtiszta kinyilatkoztatott igazságot vallják és tanúsítsák minden körülmények között.”

Az intézményben hagyományosan ezen a napon egy nemzetközileg is elismert teológus vendégelőadását hallgathatják meg az érdeklődők. Ebben az évben Andrew Louth ortodox teológus, a durham-i egyetem emeritus professzora nemcsak előadást tartott, hanem válaszolt is a résztvevők kérdéseire, valamint dedikálta a Görögkatolikus Metropólia gondozásában tavaly magyarul megjelent Modern ortodox gondolkodók című művét. A szerzőt Görföl Tibor, a mű fordítója mutatta be a közönségnek, akinek klasszikus patrisztikai kutatásait, egyháztörténeti munkásságát és a spekulatív teológiai gondolkodás terén végzett tanulmányait a magyarul szintén megjelent A keresztény misztikus hagyomány gyökerei című művében olvashatjuk, amelyben a patrisztikus hagyomány utóéletét egészen a korai újkori misztikáig nyomon követi Andrew Louth. 

Délután az előző napon, május 1-jén a nagyközönség számára is megnyitott Görögkatolikus Múzeumban folytatódott a program. Dr. Szabó Irén igazgató munkatársaival bemutatta az intézményt és a kiállításokat az érdeklődőknek, ennek keretében egy nagyon különleges eseményre is sor került. A résztvevők kézbe vehették dr. Keresztes Szilárd emeritus püspöknek a múzeum megnyitójára átadott ajándékait: az 1965-ös Vatikánban mondott magyar nyelvű Szent Liturgia kézzel írt kottáját, és azt a Szent II. János Pál pápa által használt misekönyvet, amelyet az 1991-es máriapócsi Szent Liturgián használt, s melyet alá is írt. Az adományozás ezen a napon Fülöp metropolita ajándékaival folytatódott, aki a két nappal azelőtt véget ért pápalátogatás emlékeit hozta el a múzeum számára, többek között a Rózsák terei látogatásra kiadott füzetet, amelyből Akathisztoszt imádkoztak a jelenlévők, s amelybe a Szentatya magyarul írta be a nevét, s amelyet minden résztvevő vatikáni méltóság is aláírt.

Ezen a napon a főiskolán a fenti programok mellett a résztvevőknek: papoknak, tanároknak, jelenlegi hallgatóknak alkalom nyílt a közös reggeli és ebéd során beszélgetésekre és az együttlét kötetlen megélésére is.

Forrás: SzAGKHF, szöveg és fotó: Vándor Ilka

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Atanáz, főiskola, felsőoktatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert