Hittan-tudor díj – egyházi iskolásoknak

Hittan-tudor díj – egyházi iskolásoknak

A hittanversenyek leghűségesebb versenyzőit is díjazzuk.

Szöveg: Orosz Beáta/Nyíregyházi Egyházmegyei Hitoktatási Iroda, fotó: egyház2023. május 10. 12:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 323 napja íródott

Idén első alkalommal osztották ki a Nyíregyházi Egyházmegye egyházi iskolás hittanosai között a hittan-tudor díjat, melyet a sok éves becsületes készületért kaphatnak az arra érdemes, felső tagozatos, végzős diákok. A minden évben megrendezésre kerülő országos hittanversenyünkön rendszeresen visszatérő versenyzőink is vannak: már nekünk, szervezőknek is feltűnnek az ismerős nevek a névsorokban, hiszen több diák minden esztendőben jön, készül a megmérettetésre. A nem egyházi iskolások a kerületi versenyeken kapják meg évek óta a hittan-tudor díjat, ám ebben az esztendőben már az egyházi iskolás diákok szorgalmát is szerettük volna kiemelni, megjutalmazni. A püspöki dicsérő oklevelet és a kisebb tárgyi ajándékot saját egyházközségükben vagy egyházi iskolájukban kapták meg a fiatalok.

Idén a következő hittanos diákok részesültek hittan-tudor díjban egyházi iskolás hittanosaink között:

Balogh Ákos Dániel – Kálvin János Református Általános Iskola – Mátészalka

Fafka Ágnes – Széchenyi István Katolikus Iskola – Mátészalka

Gánicz Annamária – Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola – Nyíregyháza

Gere Kristóf – Jókai Mór Református Általános Iskola – Nyíregyháza

Gyurkovics Kíra – Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola – Nyíregyháza

Havanyecz Attila Gergő – Kálvin János Református Általános Iskola – Mátészalka

Járvás Tege Tamás – Kálvin János Református Általános Iskola – Mátészalka

Kicsák Benjamin – Móricz Zsigmond Görögkatolikus Általános Iskola – Mátészalka

Klepács Karina – Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola – Nyíregyháza

Támba Hanna – Jókai Mór Református Általános Iskola – Nyíregyháza

Teremi Mihály – Jókai Mór Református Általános Iskola – Nyíregyháza

Gratulálunk, további eredményes éveket kívánunk a középiskolás évek alatt is!

Szöveg: Orosz Beáta/Nyíregyházi Egyházmegyei Hitoktatási Iroda, fotó: egyház

Nyíregyházi Egyházmegye

hittan, hitoktatás, Hittan-tudor díj, verseny,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert