A hittanversenyek leghűségesebb versenyzőit is díjazzuk.
Idén első alkalommal osztották ki a Nyíregyházi Egyházmegye egyházi iskolás hittanosai között a hittan-tudor díjat, melyet a sok éves becsületes készületért kaphatnak az arra érdemes, felső tagozatos, végzős diákok. A minden évben megrendezésre kerülő országos hittanversenyünkön rendszeresen visszatérő versenyzőink is vannak: már nekünk, szervezőknek is feltűnnek az ismerős nevek a névsorokban, hiszen több diák minden esztendőben jön, készül a megmérettetésre. A nem egyházi iskolások a kerületi versenyeken kapják meg évek óta a hittan-tudor díjat, ám ebben az esztendőben már az egyházi iskolás diákok szorgalmát is szerettük volna kiemelni, megjutalmazni. A püspöki dicsérő oklevelet és a kisebb tárgyi ajándékot saját egyházközségükben vagy egyházi iskolájukban kapták meg a fiatalok.
Idén a következő hittanos diákok részesültek hittan-tudor díjban egyházi iskolás hittanosaink között:
Balogh Ákos Dániel – Kálvin János Református Általános Iskola – Mátészalka
Fafka Ágnes – Széchenyi István Katolikus Iskola – Mátészalka
Gánicz Annamária – Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola – Nyíregyháza
Gere Kristóf – Jókai Mór Református Általános Iskola – Nyíregyháza
Gyurkovics Kíra – Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola – Nyíregyháza
Havanyecz Attila Gergő – Kálvin János Református Általános Iskola – Mátészalka
Járvás Tege Tamás – Kálvin János Református Általános Iskola – Mátészalka
Kicsák Benjamin – Móricz Zsigmond Görögkatolikus Általános Iskola – Mátészalka
Klepács Karina – Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola – Nyíregyháza
Támba Hanna – Jókai Mór Református Általános Iskola – Nyíregyháza
Teremi Mihály – Jókai Mór Református Általános Iskola – Nyíregyháza
Gratulálunk, további eredményes éveket kívánunk a középiskolás évek alatt is!
Szöveg: Orosz Beáta/Nyíregyházi Egyházmegyei Hitoktatási Iroda, fotó: egyház
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |