Hátrányból előnyt kovácsolni – Sója-hetet tartottak Nyíregyházán

Hátrányból előnyt kovácsolni – Sója-hetet tartottak Nyíregyházán

Nyíregyháza-Huszártelepen tizenkettedik éve viseli a görögkatolikus általános iskola Sója Miklós bácsinak, a cigánypasztorációban úttörő módon tevékenykedő görögkatolikus papnak a nevét. Rá és munkásságára emlékezve az atya születésnapja körül évente Sója-hetet tartanak mind az iskolában, mind az óvodai intézményegységben.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. május 17. 23:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 316 napja íródott

Minden évben kicsit másképp telik ez a hét nap a  tanulók és az ovisok számára, idén viszont minden egyházmegyei fenntartású köznevelési intézmény bepillanthatott az itt folyó munkába és életbe, s együtt ünnepelhetett a huszártelepiekkel, ha elfogadták a meghívást és ellátogattak ide, hiszen kedden szakmai napra hívták a pedagógusokat, intézményvezetőket.

Szikora Ede Szabolcs atya, Nyíregyháza-huszártelepi szervezőlelkész, az iskola lelki vezetője által irányított közös ima után az iskolában Szokolné Nagy Ágnes intézményvezető, az óvodában Garajné Hajagos Andrea intézményegység vezető köszöntötte a vendégeket, és mutatta be az itt folyó oktató-nevelő munkát.

Szokolné Nagy Ágnes az infrastruktúra, és a rendelkezésre álló lehetőségek, a versenyeredmények mellett az iskola célkitűzését és hitvallását így fogalmazta meg: „Az intézmény célja, hogy a hátrányból előnyt kovácsoljon. Mi kinyitjuk a szívünket Isten felé, hogy megteljen hittel, reménnyel, szeretettel, valamint kitárjuk az intézmény ajtaját, hogy befogadjuk azokat a gyermekeket, akik hozzánk kopogtatnak. Nem számít, hogy szegény, elesett, nehezen kezelhető vagy éppen tanulási nehézséggel küzd.”

Az intézmény ezen kívül nyitni kíván a többi intézmény, és a többségi társadalom felé, a „síneken túlra”, valamint az ország határain túlra is, ennek bizonyítéka, hogy Erasmus+ pályázatuk épp elbírálás alatt van.

A gyermekek között többen ösztöndíjjal végezhetik tanulmányaikat, de a teljesítményközpontú felfogás helyett alapelv a személyre szabott figyelem, szeretet, türelem, megbecsülés. Az emelt szintű képzés a művészeti tárgyakban, ének-zene, hangszeres képzés, hittan, valamint tavaly óta képzőművészet terén valósul meg, ugyanakkor a sportban is kitartóan és eredményesen szerepelnek a diákok. 

Az iskola énekkarának és zenészeinek műsora után a szakmai délelőttön hittan, matematika és fejlesztő órán, az óvodában a méhek és a méz témahét keretén belül minden csoport egyedi foglalkozásán vehettek részt a vendégek, majd közösen megbeszélhették az ott tapasztaltakat.

Délután az iskola egyik pedagógusa, Kurucz Miklós történelem-testnevelő-erőnléti edző, a „Maradj mozgásban” társasjáték egyik megalkotója mutatta be a kovid bezártsága ihlette társasjátékát. A hét második felében is vártak vendégeket, szerdán a spotos akadálypályán több iskola mérhette meg tudását a versenyeken, iskolánként négyfős csapatban.

Tanár-diák meccsek, rajpályázat és annak értékelése, Sója Miklós bácsi tevékenységéről összeállított tudásfelmérő: mindez és még sok más belefért a hét gazdag programjába.

A Sója-hétről készített helyszíni riportunkat meghallgathatja podcast csatornánkon ERRE a LINKRE kattintva.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, Sója iskola, Huszártelep, cigánypasztoráció,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert