Számíthatunk Isten erejére – a Nyíregyházi Egyházmegye zarándoklata Máriapócson

Számíthatunk Isten erejére – a Nyíregyházi Egyházmegye zarándoklata Máriapócson

Idén, 2023-ban május 20-án tartották a Nyíregyházi Egyházmegye zarándoklatát. Szocska A. Ábel püspök atyával és Michael Wallace Banach apostoli nunciussal sok száz hívő ünnepelte az Ige és az Eucharisztia liturgiáját Máriapócson.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. május 20. 00:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 335 napja íródott

A Nyíregyházi Egyházmegye második egyházmegyei zarándoklatára kilenc órától folyamatosan érkeztek zarándokok, egyházközségekből, intézményekből, közösen vagy egyénenként, az első út azonban a kegytemplomba vezetett: a könnyező Szűzanya kegyképe előtt adtak hálák a megérkezésért vagy kérték az Istenszülő kegyelmét.

A templom körül a kerengőben az egyházmegye papjai a szentgyónásukat végzők rendelkezésére álltak a délelőtt folyamán.

Tíz órától kezdetét vette a Paraklisz, a májusban oly gyakran felhangzó, Szűz Máriához forduló imafolyam, melyet Szabó Csaba Péter balkányi áldozópap vezetett. Már ekkor szolgálatba álltak az egyházmegye parókiáiról érkező kántorok, akik erre a napra összeállt, kisebb fajta kórusként vették körül a pócsi kegyhely kántorát, Gorcsa Györgyöt, s közösen énekelték a szertartások énekeit.

Az ünnepi Szent Liturgián az egyházmegye csaknem minden áldozópapja részt vett, arany-fehér liturgikus öltözékükben ragyogó napsütésben állták-ülték körül a templom előtt felállított szabadtéri oltárt, ahol Szocska A. Ábel megyéspüspök együtt celebrálta a liturgiát Michael Wallace Banach amerikai püspök atyával, Magyarország apostoli nunciusával.

A szertartás első felében Ábel püspök Zoltán György diakónust a fődiakónusi fokozattal tüntette ki, melynek jelképét, a díszes oráriont kézrátétellel közvetített áldása és imája után adott át György atyának. Zoltán György fődiakónus atya innentől a Nyíregyházi Egyházmegye állandó püspöki diakónusa és az egyházmegye diakónusainak vezetőjeként tevékenykedik tovább.

Az ünnepi szónok Michael nuncius atya volt, aki beszédében többek között az apostoli nuncius kifejezésből kiindulva a Szentatya látogatásának jelentőségéről és a krisztusi üzenetről beszélt.

Az apostoli nuncius az az érsek, akit a pápa küldött, hogy a pápa, Szent Péter utódjának hírét elvigye – magyarázta a nuncius. Azzal az egyszerű üzenettel érkezett ő maga is, melyet Ferenc pápa néhány héttel ezelőtt is hangoztatott Magyarországon: „Isten szeret benneteket”.

„Isten az igével és a szentséggel egyaránt táplálja népét, hogy Igéjén és Krisztus testének asztalán keresztül kapjanak alapvető  táplálékot az értelem, a szív és az akarat számára” – magyarázta az Ige és az Eucharisztia liturgiájának értelmét.

„Számíthatunk Isten erejére, és Krisztus elküldi a vigasztalót” – utalt a következő ünnepre. „A Lélek jelen van közös kedvességünkben, egymás iránti szeretetteljes törődésünkben és az együttérzésben” – mondta.

Ferenc pápának A hit világossága című enciklikájában olvasható, a Szűzanya közbenjárását kérő imáját hozta el Máriapócsra érsek atya, melyet elimádkozott prédikációja végén. (Tanítását teljes terjedelmében ITT olvashatja honlapunkon.)

A záró áldás előtt a köszönet szavai hangoztak el: Zelenyák Ágnes, a nemzeti kegyhely munkatársa a technikai lebonyolításban nyújtott segítségért kapott elismerést Ábel püspöktől.

Dr. Papp Tibor főhelynök atyát pedig az egyházmegye irányításában nyújtott, annak  építéséért végzett kiemelkedő és áldozatos munkájáért díszes papi süveg viselésére jogosította fel a hierarcha. Nuncius atyának emlékül egy máriapócsi ikont és egy keleti imafüzért, csotkit ajándékozott.

A szertartás utolsó mozzanata az áldás volt, a két főpásztor szentelt vízzel hintette meg a zarándokok által vásárolt kegytárgyakat és az embereket. Michael nuncius atya sokszor személyesen is odafordult az emberekhez, és később, a hívekkel való ismerkedés során is kézrátétellel áldotta meg azokat, akikkel találkozott. A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény a találkozás alkalmával árva gyermekek által készített festményt ajándékozott az atyának.

A Szent Liturgia előtt és után is „nyitva” volt az egyházmegye utcája, ahol főként az egyházmegye szociális és oktatási intézményei készítettek gazdagon berendezett sátrakat. A „kínálatból” nem hiányzott a jó szó, mellyel megszólították és a sátorhoz invitálták a járókelőket.

Sokan nemcsak a teljes szombatjukat – hajnali ébredéssel – , de az előkészületek miatt az előző napot is odaszánták, hogy bemutatkozhassanak, hogy az érkező zarándokok jól érezhessék magukat és süteménnyel, portékákkal, kreatív játékokkal megkínálják a standjuk előtt elhaladókat.

A csaknem kétórás műsorra pedig már hetekkel előbb kezdtek készülődni az intézmények képviselői, gyermekek, pedagógusok, vagy épp a szociális intézmények munkatársai. Az egyházmegye utcájának végén felállított színpadon a fellépők verseltek, mesét adtak elő, énekeltek, zenéltek, tornáztak, néptáncbemutató tartottak, vagy táncoltak. Megmutatták tudásukat a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, a máriapócsi Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanulói, a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, a máriapócsi Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda óvodásai, a máriapócsi Szent II. János Pál Pápa Idősek Otthona munkatársai, valamint a Nyíregyházi Egyházmegye Tanoda Irányító Szervezetének kántorjánosi tanodájának kötelékeihez tartozó cigány zenekar tagjai.

Konferálójuk Pindzsu István atya volt, aki a Zarándokház igazgatójaként házigazdaként fogadta a Máriapócsra érkezőket, s aki a közösség építésének szolgálatát végezte ezen a napon. Hasonlóan az egyházmegye nagy családját szolgálta a rendezvény létrejöttével és a koordinálásával Szabó Tamás pasztorális helynök atya, Kocsis Dániel ifjúsági referens atya, valamint segítőjük, Zadubenszki Norbert.

Aki szívesen élt a nap kínálta testi-lelki töltekezés lehetőségével, megtalálhatta annak számára legalkalmasabb módját, akár a liturgián, akár a kegytemplomban, akár az egyházmegye utcájában, akár a találkozások örömében, vagy épp a Kikötőben, az egyházmegye mentálhigiénés segélyszolgálatának munkatársaival való beszélgetésben.

További fotók az eseményről ITT.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, búcsú, apostoli nuncius, egyházmegyei búcsú, Máriapócs, Szocska Ábel
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert