Köszönet a nagy szeretetért – Ferenc pápa levele Veres András püspöknek, az MKPK elnökének

Köszönet a nagy szeretetért – Ferenc pápa levele Veres András püspöknek, az MKPK elnökének

Ferenc pápa köszönetet mondott a fogadtatásért és minden erőfeszítésért, amely lehetővé tette a magyarországi utazást. Az alábbiakban a Szentatya levelét adjuk közre.

Forrás: MKPK Titkársága, fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír2023. május 25. 08:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 308 napja íródott

Nagyméltóságú és Főtisztelendő

Dr. Veres András

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Elnökének

és kedves Püspök Testvéreimnek

Visszatérve apostoli utamról, köszönetet szeretnék mondani, mindazért a nagy szeretetért, amellyel fogadtatok Magyarországon, valamint, hogy minden erőfeszítést megtettetek annak érdekében, hogy ez az utazás lehetővé váljon. Remélem, hogy ez a fáradságos munka, kiegészülve a mindennapi lelkipásztori szolgálatotokkal, bőséges gyümölcsöt fog hozni. Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között.

Köszönetemet fejezem ki a papoknak, a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, valamint a világiaknak, akik nagylelkűen és szorgalmasan felajánlottak szolgálatukat, és aktívan részt vettek az utazás előkészítésének fáradságos munkájában. Remélem, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy mindannyian a Jézus Krisztusba vetett hitben, az Anyaszentegyházhoz való hozzátartozásuk örömében és a missziós lelkületben növekedjenek.

Biztosítalak benneteket imáimról, és arra kérlek, hogy tegyétek meg ugyanezt értem. Az Úr Jézus áldjon meg és a Szent Szűz, a Magyarok Nagyasszonya oltalmazzon meg benneteket.

Testvéri üdvözlettel,

Ferenc

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2023. május 4-én

Forrás: MKPK Titkársága, fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye

pápa, köszönet, MKPK
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert