Elballagtak a nyíregyházi Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda iskoláskorú gyermekei.
Idén tizenegy gyermektől búcsúztak a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda óvodai intézményegységében a pedagógusok, a lelki vezető és a kisebb gyermekek.
A június 9-én megrendezett ünnepségen Szikora Ede Szabolcs atya, Nyíregyháza-huszártelepi szervezőlelkész, az óvoda lelki vezetője a közös ima után a ballagó gyermekeknek egy kis kereszttel ellátott nyakláncot ajándékozott; Ede atya megáldotta az emléket és az azokat viselő gyermekeket. Majd az intézményegység vezetője, Garajné Hajagos Andrea mutatta be a szülőknek a nevelési év tevékenységeit. A témahetek, a műsorok, közös kirándulások vagy épp szakmai bemutatók alkalmaival is sokrétű foglalkozásokon vettek részt a gyerekek.
Mindazt az ismeretanyagot, melyet az év során sajátítottak el, nem tudták megmutatni egyetlen műsorral, de előadásukban énekek, mondókák, táncok, versek, dramatizált népi játékok (pünkösdi király és királyné választás) is helyet kaptak. Majd a ballagó gyermekek versekkel, óvodapedagógusaik útra bocsátó szavakkal, társaik öleléssel és köszöntőkkel búcsúztak a nagyoktól.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Szokolné Nagy Ágnes, az iskola intézményvezetője, fejlesztő pedagógusok, valamint a meghívott vendégek soraiban foglalt helyet a roma nemzetiségi önkormányzat képviselője.
Az óvoda a város ezen településrészén igen népszerű, az 53 gyermekkel induló 2022/23-as nevelési évben 11 nagycsoportos gyermek ballagott június elején. Közülük tízen a helyi Sója Miklós iskolában kezdik meg tanulmányaikat.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |