Teachers' Picnic in Nyíregyháza

Ábel püspök: Gyönyörködöm önökben, az önök munkájában – Pedagógus Pikniket tartottak Nyíregyházán

A Nyíregyházi Egyházmegye közös együttlétre, ünneplésre és piknikre hívta a fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusait.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. június 30. 19:06

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 461 napja íródott

Szent Péter és Pál ünnepén, június 29-én kétszázötventől is több pedagógus látogatott el Nyíregyházára, a Nyíregyházi Egyházmegye központjába. Ez a nap értük és róluk szólt.

Hálaadással zárhatták a tanévet a főapostolok emléknapján: ünnepi Szent Liturgián vettek részt a görögkatolikus társintézmények pedagógusaival egy közösségben.

A szertartást Szabó Tamás pasztorális helynök atya vezette, Szocska A. Ábel megyéspüspök jelenlétében, valamint az intézmények lelki igazgatóival, az iskolákban és óvodákban szolgálatot teljesítő atyákkal az oltár körül.

Tanítását a főpásztor arra az evangéliumi szakaszra építette, melyet Zoltán György fődiakónus felolvasott.

»Erre megkérdezte őket: „Hát ti kinek mondotok engem?”« – hangzik a jézusi kérdés, mely a tükörbe pillantás lehetőségét adja.

Egyrészt Jézust is érdekli, mit gondolnak róla az emberek. S a ma emberétől, tőlünk, a keresztény intézményekben szolgálóktól ugyanúgy megkérdezi – kinek tarjuk Őt. A választ erre azonban mindenkinek magának kell megadnia. Másrészt mi magunk is felvethetjük, mit gondolnak mások rólunk – akár a jelen lévő pedagógusok is: mit gondolnak a gyermekek, a világ, a fenntartó, a püspök.

Ábel püspök a maga részéről a 19. századi német pedagógus szavait idézte, aki a gyermekekről, mint virágokról gondolkodott, akik egyéni bánásmódot, személyes gondoskodást igényelnek. Hasonlóan a pedagógusokhoz, akik sokat dolgoznak és tesznek ezekért a „virágokért”, gyermekeinkért: számukra éppoly fontos, hogy megfelelő környezetben tudják végezni munkájukat. Ennek megteremtésén fáradozik a fenntartó. S hogy mit gondol róluk? „Gyönyörködöm önökben, az önök munkájában”– mondta a püspök.

A harmadik nézőpont, melyet ebbe a gondolatmenetbe helyezett, mindannyiunk kérdése: „vajon Jézus hogyan lát bennünket és kinek tart minket. Ha itt lenne, bizonyára ezt válaszolná: te az én gyerekem vagy, akiért emberré lettem, akit tanítottam, akiért az életemet adtam.” – Biztatott a főpásztor, hiszen „mi mindannyian az Isten kedves gyermekei vagyunk. Úgy akar rólunk gondoskodni, mint ahogyan mi is a gyermekeinkről.”
A pedagógusokra Isten áldását kérve fejezte be prédikációját Ábel atya.

A Szent Liturgia amboni áldása után dicséretek és kitüntetések átadására került sor. A püspöki dicséretben részesült pedagógusok méltatását az adott intézmények képviselői olvasták fel.


Idén tizenkilenc pedagógus kapott püspöki dicséretet:

Dudás Miklós Görögkatolikus  Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Máriapócs: Szkiba Enikő

Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola – Újfehértó: Vargáné Filep Katalin

Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium – Nagykálló: Törőné Lupsa Mónika, Hegedüsné Stevanyik Anita, Sándor Attila

Móricz Zsigmond Görögkatolikus Óvoda és Kéttannyelvű Általános Iskola – Mátészalka: Máté Judit, Varga Angéla

Móricz Zsigmond Görögkatolikus Óvoda és Kéttannyelvű Általános Iskola Pátyodi dr. Antall József Tagintézmény – Pátyod: Koskócsákné Huszár Andrea

Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola – Nyíregyháza: Szilágyi Tiborné

Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola – Kisvárda: Szanyi Józsefné

Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda – Balkány: Dzsurbán Erika

Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola – Nyíregyháza: Verdes Zsuzsanna

Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium – Nyíregyháza: Hepp Szabolcs

Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda – Nyíregyháza: Kapitány Zoltánné

Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola – Nyírlugos: Nagy Edit, Szmutkó Adrienn

Szent Péter és Pál Görögkatolikus Óvoda – Nyírlugos: Sinka Eleonóra

Örömhír Görögkatolikus Óvoda – Nagydobos: Kozmáné Dienes Judit, Puskásné Hajdú Rita


Az MKPK által alapított Szent Gellért-díjban hárman részesültek. Méltatásukat ITT olvashatják.

Szent Gellért-díj ezüst fokozata: Garajné Hajagos Andrea, a nyíregyházi Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola óvodapedagógusa, az óvodai intézményegység vezetője
Szent Gellért-díj  arany fokozata: Drabik Csaba Mihályné, a nagydobosi Örömhír Görögkatolikus Óvoda intézményvezetője
Szent Gellért-díj arany fokozata: Pásztor Lászlóné, a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda intézményvezetője

Az ünnepélyes átadó után többféle lehetősége volt a Pedagógus Piknikre érkező kétszázhatvan nevelőnek-tanárnak: megtekinthették a Görögkatolikus Múzeumot és a Kállay Gyűjteményt, templomi idegenvezetést kaphattak a Szent Miklós-székesegyházban, valamint kulturális-építészeti kincsvadászatra, nyomozásra indulhattak a belvárosban előre megszabott útvonalon.

A szabadon választható programok után a templom és a gimnázium udvarán közös ebédet költöttek el, kötetlen együttléttel koronázva meg az ünnepet.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, pedagógus piknik, pedagógus, Szent Gellért-díj
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert