Kalandok, lelkiség, honismeret - Ilyen volt az idei Görögtűz+ tábor

Kalandok, lelkiség, honismeret - Ilyen volt az idei Görögtűz+ tábor

Hagyományőrző céllal szervezte meg tavaly első alkalommal a Görögtűz+tábort a Metropólia. Az ötlet jónak bizonyult, hiszen az idei, június utolsó hetében megtartott kikapcsolódáson már több mint negyven fiatal vett részt. Összefoglaló a Pálházán eltöltött napokról.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2023. július 19. 22:07

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 443 napja íródott

Több évtizedes múltra tekint vissza a dr. Obbágy László hitoktatási referens által megálmodott Görögtűz tábor, ami az egész ország görögkatolikus hittanosainak jutalomtábora. Idén is megszervezték a tanév lezárását követően, Nagykállón. Ezzel párhuzamosan a „kistestvér” Görögtűz+ névre keresztelt tábor is javában tartott, amit azon korosztály számára hívtak életre, akik már kiöregedtek a nagy múltú elődből.

Pálházára tehát, azokat a 14-20 év közötti fiatalokat várták, akik szerettek volna újra időt eltölteni a régi tábori barátokkal vagy akár újakat szerezni. 

A tábor megszervezésével kiemelt célja volt a Metropóliának továbbá az is, hogy az egyházmegyékben olyan fiatal közösségek kovácsolódjanak, akik az év további részében is összetartóak és hitükben megerősödve élik meg fiatalságukat.   

Ilyen előzmények után negyvennél is több fiatal érkezett meg Pálházára június 26-án.

A remek szállás elfoglalása és a finom ebéd elfogyasztása után elindult a csapat a Megyer-hegyi tengerszemhez, ahol csatlakozott a fiatalokhoz Fülöp metropolita atya is. A főpásztor vezetésével a pálházi görögkatolikus templomban vecsernyén kérték a táborozók a Jóisten áldását erre a hétre. 

A következő napokban a környék felfedezése következett: idegenvezetéssel ismerhették meg a fiatalok a Fűzéri várat, majd a füzérradványi Károlyi-kastélyt. A műemléki barangolások mellett arra is jutott idő, hogy a Huták varázslatos erdeiben túrázzanak. A legnagyobb izgalommal mégis a sátoraljaújhelyi kalandparki kitérő járt, ahol a csapat a bobozás élményeivel gazdagodott. 

A tábor idejére esett Péter és Pál főapostolok ünnepe, ami egyben pihenőnapja is volt a programokban bővelkedő hétnek. A fiatalok az ünnephez méltó Szent Liturgián vehettek részt, amit a helyi parókus atya, Pásztor Gergely vezetett. A megszentelt nap után elindultak a sárospataki fürdőbe, ahol az egésznapos strandolás után saját kezűleg készítettek búcsúvacsorát. A szorgos fiúk a tűzrevalót hasgatták össze, amíg a csapat másik része – lányok és fiúk – a lecsó és szalonnasütés alapanyagait készítették elő. 

Másnap már a búcsú következett, ám előtte még maradt idő egy kis művelődésre, a tárlatvezetéssel egybekötött Magyar Nyelv Múzeumban. A tábori napokért a pálházi görögkatolikus templomban, Atanáz püspök atya vezette imaórán adtak hálát a fiatalok. Nagy köszönet illeti Kocsis Dániel, Domokos Zsolt, Salai Szabolcs és Dudás György atyákat, akik a táborban végigkísérték a fiatalokat, segítették napjaikat és velük voltak, ha lelki nehézségeik adódtak vagy egy jó nagy beszélgetésre volt szükségük! 

Jövőre újra Görögtűz+!

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

tábor, görögtűz+, fiatalok, közösség
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert