Pilgrimage of young people

Döntés – ez az idei 22+ egy szóval összefoglalható mottója

Illés próféta emléknapján kezdődött a fiatal felnőttek Máriapócsra tartó gyalogos zarándoklata.

Szöveg és fotó: Varga-Juhász Bernadett/Miskolci Egyházmegye2023. július 21. 15:07

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 310 napja íródott

Ismerős fogalom már július 20-a táján a 22+, a fiatal felnőttek Máriapócsra tartó gyalogos zarándoklata. Az idei zarándoklatra az Ószövetségből választottak jelmondatot a szervezők: Salai Szabolcs atya, és a Miskolci Egyházmegye Ifjúsági Irodája munkatársai.

„Adj szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat.” (1Kir 3,9)

Két év után ismét Tokaj városából keltek útra mindazok a 22 év felettiek, akik vállalták, hogy az imádságnak és Istennek szentelnek egy pár napot. A cél pedig már megszokott; megérkezni Máriapócsra, az Istenszülőhöz. A mintegy hatvan kilométeres „gyaloglást” több elmélkedés egészíti ki. Ezek mindegyike a döntés, a választás kulcsfogalmára fókuszál majd Ábrahám, Jákob, Jézus Krisztus, valamint Szent Pál életéből és arra, hogyan hozták meg ők a döntéseiket, akár nehéz pillanatokban is.

Szertártartásunkban július 20. ünnep, Szent Illés próféta emléknapja. Csütörtökön késő délután, a tokaji görögkatolikus templomban megtartott Szent Liturgiával kezdődött az idei zarándoklat. A liturgián Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke tartott elmélkedést, melyben Szent Illés próféta életéből emelt ki egy-egy mozzanatot, példaként állítva a zarándokok elé a próféta élethelyzeteit.

Ábel atya rámutatott, hogy Illés próféta nagyon szép példája a szerzetesi életnek. A szláv szerzetesi hagyományban nagy tiszteletnek örvend, az  első olyan ószövetségi prófétának tartják, aki cölibátusban élte az életét. Saját életét teljesen egészében Isten szolgálatának rendelte alá, még a családról is lemondott. „Vannak napjainkban is, akik  meghallják  Isten hívó szavát a szerzetesi életre, ahogyan Illés próféta is tette” – fűzte hozzá a püspök, majd  annak az özvegyeknek a történetét idézte föl (1Kir 17), aki az utolsó adag ételéből vendégelte meg a prófétát. Az asszony már lemondott saját életéről, azonban Isten megáldja azt.

Mi is lehetünk így, amikor Isten kér tőlünk valamit, amiből nekünk „kevés” van, mint most ezt a zarándoklatot, egy pár napot az életünkből, és Isten megsokasítja ezeket, ha jó szívvel tesszük, mondta Ábel atya.

Miután Isten oly sokszor megmutatta kegyelmét – Illés próféta imádságai nyomán több csoda is történt az életében – a próféta mégis megijed és elmenekül. A mi életünkben is előfordul ez a kettősség, hogy valamilyen csodálatos dolog után kishitűvé válunk, „bár megtapasztaljuk Isten gondoskodó szeretetét, mégis ott van bennünk a kétely, a bánat, a szomorúság.” – hangzott el a püspöki tanításban.

A „bűnbánat következménye egy döntés, mint ahogyan ennek a zarándoklatnak is egy szóval így lehetne összefoglalni a mottóját” – mondta Ábel püspök, és arra is rámutatott, hogy nem csak akkor kell döntéseket hozzunk, amikor jól mennek a dolgaink és érezzük Isten kegyelmét, hanem akkor is, mikor távol vagyunk Istentől, de nem mindegy, hogy ez a döntés mit eredményez.

„Szükségünk van arra, hogy legyenek olyan élethelyzetek, olyan programok, olyan zarándoklatok, olyan közösségi események, amelyek az Istenhez való tartozásunkat erősítik, és mi is kifejezzük iránta való szeretetünket.” – zárta a tanítást a főpásztor.

A liturgián Gorcsa György atya a 22+ plusz történetében immár ötödször köszöntötte a tokaji parókián az Istenszülőhöz igyekvő mintegy hetven zarándokot, az őket kísérő lelkiatyákat, köztük Fedor Péter, Molnár Attila és Verdes Miklós atyákat, akik már évek óta mindig végigkísérik a zarándokló a fiatalokat. A liturgiát Kertész János Ferenc, tokaji plébános is megtisztelte jelenlétével.

A parókia udvarán elköltött vacsora után valóban útnak indultak a város északi, Bodrogkeresztúr felé eső végére, ahol nem csak a szállás, hanem Verdes Tamás tréner, tanácsadó, csapatépítő programmal várta a fiatal felnőtteket.

Pénteken a kora reggel megtartott utrenye után a Tiszaeszlár, majd Nyíregyháza  felé vették az irányt a zarándokok.  Szombaton kora estére tervezik a máriapócsi érkezést.

Szöveg és fotó: Varga-Juhász Bernadett/Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

22+, zarándoklat, ifjúságpasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert