Pilgrimage of young people

Útonlevők – 22+-os zarándokok érkeztek Nyíregyházára

Az ifjúsági zarándoklatból „kiöregedett”, de zarándokolni vágyó fiatal felnőttek idén is csatlakozhattak a 22+ zarándoklathoz. Tokajból július 21-én, az esti órákban érkeztek meg Nyíregyházára, egyik megállójukhoz Máriapócs felé tartó útjuk során.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. július 22. 14:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 310 napja íródott

Az egész napos jó idő és napsütés után esőben érkeztek Nyíregyháza határába a 22+ zarándokai július 21-én. (Az előzményekről bővebben ITT olvashat, valamint megtekintheti az indulásról szóló tudósítást ITT.) Ennek ellenére a tervek szerint felkapaszkodtak a szántó- és legelőföldek ölelésében található Geri dombra, a település legmagasabb pontjára, egy kunhalomra. A kitérő nem csak a megtett kilométereket szaporította. A domb tetején húszperces megállót tartottak a fiatalok, hogy meghallgassák Kovács Csaba atya, rozsrétszőlői parókus elmélkedését.

Csaba atya szavaival egy másik hegyre vitte fel a hallgatóságot: Jákob történetén, rossz döntéseinek sorozatán keresztül a Gileád hegyen „jártak”. Miután becsapta apját, apósát, testvérét, rendezetlen konfliktusok jellemezik Jákob élethelyzetét, gonosz trükkök súlya nyomja lelkét, végre elkezd készülődni – imádkozik és gondolkodik, hogyan tudná rendezni dolgait.

„Isten a sötét helyzetekben is tud világosságot hozni” – mondta az atya. Egyik éjszaka Isten angyalával, s rajta keresztül magával az Istennel tusakodik Jákob, de rá kell jönnie, hogy akivel igazán harcban áll, az nem a halálára érkező testvére az embereivel, hanem önmaga. Mindig csupán önmagában bízott, de ebben a küzdelemben letisztul számára a saját szerepe, s Isten elfoglalhatja életében az őt megillető helyét. Ahogyan mi is a saját nyomorunkban, vívódásainkban vergődünk, fel kell tudnunk fedezni Istent életünkben, és Keresztelő Jánossal együtt kimondani: „nekem kisebbednem, Neki növekednie kell” – bennem.

A küzdelem után áldást kérő Jákobnak onnantól a neve és az identitása is megváltozik, helyén tudja saját erejét, képességeit, s a tusakodás során elszenvedett sérülése: a gyengesége lesz innentől az ereje, mert az az Úrral való találkozásra és életének fordulópontjára emlékezteti.

Hoztunk-e már rossz döntéseket? – tette fel a kérdést Csaba atya. Tanuljunk Jákob példájából: ha döntéseinket az Úrnak ajánljuk, Ő jóra fordíthatja azokat, kegyelem származhat belőlük – fejezte be Kovács Csaba atya az elmélkedését, mellyel a Geri dombtól is magasabbra kívánta emelni a lelkeket.

Hogy ez valóban sikerült, az egyik fiatal zarándok elmondása is megerősítette: az elhangzó gondolatok az esővel együtt mosták, tisztították lelkét.

Nyíregyháza lakott területén Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök is csatlakozott a menethez, mely a fiatalokkal együtt zarándokló dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspökkel és Ábel püspökkel az élen, zarándokimádságokat énekelve vonult a Szent Miklós-székesegyházba.

A székesegyházban Szabó Tamás pasztorális helynök atya, a székesegyház parókusa fogadta a csapatot. A vacsora után egy görögkatolikus vallású hegymászó, Kriván Anita tett tanúságot a templomban. A hegymászást a via ferrátával megszerető Anita a világ hét legmagasabb vulkáni csúcsát akarja meghódítani, s a Vulcanic Seven Summits kihívásból már négyet teljesített is. Utazásairól, mászásai közben átélt tapasztalatairól, s ezek hitével összekapcsolódó élményeiről beszélt képes összefoglalójában.

Anita a hegymászás egyes mozzanatait a keresztény ember szemüvegén keresztül szemléli – bizonyosodott be előadása során. Mit cipelünk a hátizsákban – mi a fontos életünkben; hogyan visz előre a közösség ereje a hegyen – és az életben; hogyan vagyunk felelősek egymásért – akár testvéreinkért Krisztusban; hogyan tanulja meg az ember a halálfélelemben, hogy kiben is remélhetünk igazán: mindez és még sokkal több kiderült a tanúságtételéből. Az élet ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér – vallja a hegymászó, aki minden útját összeköti valamilyen hitéletbeli élménnyel is. Vágyakozás helyett legyünk hálásak – mondta Kriván Anita, aki idézte a fiatal zarándokok idei mottóját is, mintegy megerősítve annak fontosságát mindennapi életünkben: „Adj szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat.”(1Kir 3,9).

A Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában és a gimnáziumban töltött éjszaka után másnap, szombaton reggel – Atanáz püspök jelenlétében – Szent Liturgiát végzett a székesegyházban Orosz István Mokiosz atya, mellette szolgáltak az oltár körül a zarándoklatba aktívan becsatlakozó paptestvérek is. Mokiosz atya prédikációjában azzal a figyelmeztetéssel indította útjukra a zarándokokat, hogy figyeljenek oda az apró, hétköznapi döntésekre, hiszen ezek, valamint a krisztusi örömhírrel átitatott beszéd és magatartás segítenek életünk nagy döntéseiben is.

Indulásra több mint nyolcvanra dagadt a létszám a Nyíregyházán csatlakozókkal, így Atanáz püspökkel közösen kezdték meg az utat Máriapócs felé.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

22+, zarándoklat, ifjúságpasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert