Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – I.

Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – I.

Idén nemcsak résztvevőként, de a főszervező csapatot erősítve is érkeztek Magyarországról, Nyíregyházáról fiatalok az olasz városba, Loretoba, ahol évről évre ökumenikus táborba várják a keresztény fiatalokat szerte a világból.

Szöveg: Magyar Richárd, fotó: a résztvevők2023. július 24. 22:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 438 napja íródott

A résztvevő fiatalok a magyar szervező-kísérő fiatal felnőttekkel csapattá formálódva képviselik idén hazánkat és a görögkatolikusokat ebben a testi-lelki feltöltődést kínáló ökumenikus táborban. Az első loretói élményekről (az utazásról és a megérkezésről) Magyar Richárd tanulmányvégzett papnövendék írt beszámolót:

„Nyíregyházán, a püspöki udvarban találkoztunk a 2023-as Loretoi Ökumenikus Tábor résztvevőivel, és onnan közösen a szülőkkel együtt mentünk át a Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházba, ahol Kocsis Dániel atya vezette az imádságot és segített minket útravaló gondolataival. 

Lelki munícióval ellátva indultunk el két kisbusszal Balatonszemesre, ahol Grunda Dávid atya jóvoltából megállhattunk, megszállhattunk. Fürödtünk a Balatonban és eltöltöttünk egy kellemes, csapatépítő estét.

Vasárnap hajnal 4 órakor indultunk tovább a fiatalokkal, az első nagyobb megállónk a gyönyörű, napsütötte Velencében volt. Célállomásunk felé közeledve útba ejtettük az olaszok által is kedvelt Rimini tengerpartját. Az Adriai-tengerben megmártózva, felfrissülve indultunk tovább Loretoba, ahol nagyon nagy szeretettel fogadták a  jó hangulatú magyar delegációt. 

Az első közös programunk az imádság volt, hálát adtunk Istennek, örültünk egymásnak, hogy minden nemzet sikeresen és épségben megérkezett ebbe a varázslatos városba. 

Ezt követően vacsoráztunk és minden nemzet bemutatkozott egymásnak külön-külön. A magyar delegáció citerával kísért énekkel köszöntötte a jelenlévőket. 

Az idei táborba érkeztek Ukrajnából, Romániából, Svédországból, Olaszországból és Magyarországról. 

Nagy öröm és hála a szervezőknek, hogy itt lehetünk!”

Szöveg: Magyar Richárd, fotó: a résztvevők

Nyíregyházi Egyházmegye

Loreto, tábor, nyár ökumenikus
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert