Bepillantás Aranyosapáti görögkatolikus templomába

Bepillantás Aranyosapáti görögkatolikus templomába

Az egyházmegye legrégibb alapítású egyházközségében, Aranyosapátiban Szent Miklós tiszteletére szentelték fel a templomot még 1838-ban. A jelenleg látható templomot a korábbi épület felhasználásával építették újjá. Nézzen körül velünk a műemléktemplomban!

Forrás: nyirgorkat.hu, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. július 27. 23:07

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 435 napja íródott

Aranyosapáti község mai nevét 1950-ben kapta, mikor Kopócsapáti és Révaranyos egyesült. Ez utóbbi korábban Aranyos és Bács összeolvadásából jött létre. A helybéli bizánci szertartású keresztények már 1555-ben telket kaptak a helyi földesúrtól, hogy azon templomot építsenek.



1705-ben Aranyoson Lasztoveczky Jánosnak hívták a parókust. A 18. század közepéről származó összeírások téglából épült, de rossz állapotban lévő görögkatolikus templomot jeleznek a településen, 1774-ben úgy tudják, hogy húsz éve épült a templom, húsz év múlva azt állítják, hogy 1749–53 között épült. Az 1770-es években a gyürei és apáti filiákban élő hívekkel együtt mintegy száznegyven gyónásra képes görögkatolikus tartozott a parókiához.

A 19. század elejére a hívek létszáma jelentősen emelkedett, s megközelítette a hétszázat. Ma is álló, a korábbi épület fölhasználásával újjáépített templomukat 1838-ban szentelték fel. Baldachinos oltárát, ikonosztázát, szószékét 1839 és 1841 között Molnár Demeter faragta, vele egy időben Suller Károly festő is dolgozott itt, feltételezhetően a lemezre festett képek egy része az ő munkája.

Az előkészítő oltár képéért 1847-ben fizettek. Az ikonosztáz festményeit Révész György készíthette az 1850-es években. 1853-ban a templomot újhelyi kővel burkolták. A főoltár nagyméretű, vászonra festett Keresztre feszítés képét Berky Ferenc alkotta 1879-ben. A tornyot 1889-ben kisvárdai mesterek újjáépítették, keresztjét október 13-án szentelték meg és húzták fel.

1936-ban az egész épületet kívül-belül felújították, új padok készültek, a főoltárt átalakították, az ikonosztáziont megújították, a kész templomot július 19-én szentelték fel. Az új falképeket Papp Ferenc debreceni iparművész alkotta, a többi festést Kertész Sándor kisvárdai mester készítette. 1958-ban a belsőt újították fel, ami a faberendezést is érintette.

A külsőt a 20. század második felében többször megújították, 2005-ben a tornyot állították helyre.

A parókiához tartozó települések közül Gyürén egy kápolna található, Tiszaadonyban Szent István tiszteletére szenteltek templomot.

Forrás: nyirgorkat.hu, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

templom, kánoni látogatás, Aranyosapáti
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert