Idén nemcsak résztvevőként, de a főszervező csapatot is erősítve érkeztek Magyarországról, Nyíregyházáról fiatalok az olasz városba, Loretoba, ahol évről évre ökumenikus táborba várják a keresztény fiatalokat szerte a világból. A pénteki napról Monostory Huba és Uri Sándor György írtak.
A pénteki napot, amely mondhatni az utolsó is volt, hiszen szombatra már csak a pakolás és a hazaindulás maradt, szentmisével kezdtük. A római katolikus szertartás szerint végzett olasz nyelvű liturgián egy ortodox atya katekézise hangzott el.
A délelőtt folyamán az ukrán delegáció tanúságtételét, valamint élménybeszámolóját hallgattuk.
Az ebéd utáni szabadidőt városnézéssel, valamint – az otthonmaradottak számára – ajándékvásárlással töltöttük.
A késő délutánt az ukrán delegáció által összeállított kérdések megbeszélésével folytattuk, melyet csapatainkkal dolgoztunk fel még a délelőtti órákban.
Az esti imádságot követően, mely mindig több nyelven hangzott fel, a kápolnában vacsoráztunk. Utolsó este lévén megköszöntük a szervezőknek a sok munkát, melyet a loretói ökumenikus tábor létrejöttébe fektettek.
Kapcsolódó:
Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – IV.
Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – III.
Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – II.
Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – I.
Szöveg: Monostory Huba és Uri Sándor György, fotó: a táborozók
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |