Hungarians, Greek Catholics at the Loreto Ecumenical Camp - V.

Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – V.

Idén nemcsak résztvevőként, de a főszervező csapatot is erősítve érkeztek Magyarországról, Nyíregyházáról fiatalok az olasz városba, Loretoba, ahol évről évre ökumenikus táborba várják a keresztény fiatalokat szerte a világból. A pénteki napról Monostory Huba és Uri Sándor György írtak.

Szöveg: Monostory Huba és Uri Sándor György, fotó: a táborozók2023. július 31. 22:07

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 282 napja íródott

A pénteki napot, amely mondhatni az utolsó is volt, hiszen szombatra már csak a pakolás és a hazaindulás maradt, szentmisével kezdtük. A római katolikus szertartás szerint végzett olasz nyelvű liturgián egy ortodox atya katekézise hangzott el. 

A délelőtt folyamán az ukrán delegáció tanúságtételét, valamint élménybeszámolóját hallgattuk.

Az ebéd utáni szabadidőt városnézéssel, valamint – az otthonmaradottak számára – ajándékvásárlással töltöttük.

A késő délutánt az ukrán delegáció által összeállított kérdések megbeszélésével folytattuk, melyet csapatainkkal dolgoztunk fel még a délelőtti órákban. 

Az esti imádságot követően, mely mindig több nyelven hangzott fel, a kápolnában vacsoráztunk. Utolsó este lévén megköszöntük a szervezőknek a sok munkát, melyet a loretói ökumenikus tábor létrejöttébe fektettek.

Kapcsolódó:

Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – IV.

Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – III.

Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – II.

Magyarok, görögkatolikusok a loretói ökumenikus táborban – I.

Szöveg: Monostory Huba és Uri Sándor György, fotó: a táborozók

Nyíregyházi Egyházmegye

Loreto, tábor, nyár, ökumenikus, ifjúságpasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert