Érintő – vasárnapi gondolatok Dr. Mosolygó Marcell atyával

Érintő – vasárnapi gondolatok Dr. Mosolygó Marcell atyával

Milyen gyümölcsöket teremtem az elmúlt évben? - egyházi évünk végéhez közeledve föltehetjük magunknak ezt a kérdést. Elmélkedés Pünkösd utáni 13. vasárnapon.

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye2023. augusztus 27. 07:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 277 napja íródott

Mt 21,33-46

Krisztusban Kedves Testvérek!

Az egyházi év utolsó vasárnapján nemcsak az elmúlt nyárra gondolunk vissza hálaadással, hanem hitünk alapvető kérdéseire is választ kell találnunk: – Ki az Isten? – Milyen a kapcsolatom a Fiával? – Milyen gyümölcsöket teremtem az elmúlt évben? Mind a három evangélista (Mk 12,1-12; Lk 20,9-19) a szenvedés előtti napokra teszi ennek a példabeszédnek az elmondását. Valóban nagyon jól tükrözi azt a kiélezett helyzetet, amely kialakult Jézus és a vallási vezetők között. A nép vezető rétege már véglegesen elvetette a messiási országnak azt a formáját, amelyet Jézus képviselt és hirdetett.

Jelenits István piarista atya gimnazista koromban lelkigyakorlatot tartva ennek a példabeszédnek ezt a címet adta: ”Képtelen kép Isten minden meggondolást meghaladó szeretetéről”. Feltette a kérdést: – Micsoda gazda, s micsoda apa az, aki így bánik a fiával? Először szolgáit küldi a termésből neki járó részért. Ezeket bántalmazzák, meg is ölik. Türelmes, nem fordul a hatóságokhoz, nem nyúl erőszakhoz, még fenyegetéshez sem. Újra azt teszi, amivel már egyszer kudarcot vallott. Megint hiába. S ekkor megfogalmazza a maga esztelen mondatát: „A fiamat csak megbecsülik majd!” Szinte kedvünk volna mellé lépni, „jól megrázni az öreget”: – Térj észhez! – Hiszen ezek a bérlők gyilkosok! Hogy büntetlenül megölhették a szolgákat, hogy megtorlás helyett újra csak szelíd sürgetéssel találkoztak, az csak növelte támadó kedvüket. S szolgája volt bőven a gazdának, de fia csak egy van, ha azt veszedelem éri, jóvátehetetlen kár éri őt magát is.

Kedvünk volna figyelmeztetni ezt a gyanakvásra, rosszhiszeműségre olyannyira képtelen embert: – Ne tedd! De az eseményekbe nem szólhatunk bele. S a példabeszéd épp itt, ahol a történeti és lélektani valószerűség talaját eltaszítja magától, épp itt válik pontos híradássá Istennek minden meggondolást meghaladó szeretetéről. Ezt teszi velünk az Isten, így szolgáltatja ki nekünk önmagát, így mond le hatalmának gyakorlásáról, hogy megváltó szeretetét felmutassa. 

A szőlősgazda az Atya, de a Fiára is érdemes figyelni. Jézus éppen ebben a példabeszédben egészen különös értelemben Isten Fiának mondja önmagát. Olyannak, aki nagyobb minden prófétánál, mindenkinél, akit Isten az emberekhez küldött vagy küldhet egyáltalán. Egyetlennek mondja önmagát. Ugyanakkor azt is tisztázza: számára az istenfiúság azt jelenti, hogy vállalja a halálos küldetést – a halált azok kezétől, akikhez követnek küldte az Atya, s akik már tanakodnak, hogyan veszíthetik el. 

Miért intézte úgy az Isten, hogy megváltásunk ára Jézus halála legyen? Erre a kérdésre a kinyilatkoztatásban nincs teoretikus felelet. A kinyilatkoztatás tényeket közöl, a titkot felmutatja, de meghagyja titoknak. Igy mutatja föl Jézus utolsó példabeszéde Istennek minden értelmet meghaladó, s halálos kalandot kezdeményező szeretetét. Valamit mégis sejthetünk Isten észjárásáról. Úgy látszik, hogy ő nem úgy „veszi el” a bűnt, hogy eltussolja, kimagyarázza, hanem úgy, hogy a végsőkig kiélezi. A „világ bűne” a Paradicsomban kezdődött és a Golgotánál tetőzött: ott nyert orvoslást is.

Mert a valóságos történet másként fejeződött be, mint a példabeszéd. Amikor Jézus ezt a példabeszédet elmondta, bízhatott abban, hogy ellenfelei – épp ennek a képnek hatására tán – mégiscsak jobb belátásra térnek. Nem így történt. Az emberiség kivetette magából a Fiút. De a folytatás Isten részéről nem egyszerűen a megtorlás volt, hanem a húsvét – és Péter felszólítása: „Az élet szerzőjét megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból. ... Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy bűneitek bocsánatot nyerjenek” (ApCs 3,15-19).

Tévedne, aki azt gondolná, hogy mindez valaha régen játszódott le. Ez a történet a jelenben is zajlik, mi is szereplői vagyunk. Meg kell hát kérdeznünk magunktól, hogyan fogadjuk Isten követeit, akik munkánk eredményét kérik számon tőlünk. Hogyan fogadjuk a Fiút, aki hozzánk is eljön Isten képtelen szeretetének örömhírével? Vállaljuk-e vele ennek a szeretetnek a szolgálatát, „képviseletét” az emberek között? – Igyekszünk-e helyesen gondolkodni a bűnről, a felelősségről, Isten türelméről és ítélő igazságáról, s úgy élünk-e ezek között a tündöklő titkok között, ahogy Jézus tanítványaihoz illik?

Jézus a szegletkő, az Atya örök terve őrá épül. Maga a történelem nem más, mint Isten és az ember szövetségének története, s ezen belül személyes sorsunk nem más, mint a Krisztussal való kapcsolatuknak a története.

Azok birtokolják a „béke Istenét”, akik nem halogatják a Jézushoz tartozás döntéseit, és a belőlük fakadó tetteket. Tehát, akik megtermik Isten országának a gyümölcseit. Ámen!

Az elmélkedést meghallgathatja dr. Mosolygó Mercell atyától podcast csatornánkon ERRE a linkre kattintva!

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

elmélkedés, vasárnap, Szentírás, lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert