Mondjunk igent az Isten akaratára minden nap! – jubileumi templombúcsú Mátészalkán

Mondjunk igent az Isten akaratára minden nap! – jubileumi templombúcsú Mátészalkán

75 éve ajánlották a Szűzanyának, a béke királynőjének oltalmába és szentelték fel a mátészalkai görögkatolikus templomot. A jubileumi templombúcsún együtt imádkozott az ünneplő közösséggel Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. szeptember 25. 14:09

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 151 napja íródott

Az 1929-ben szervezőlelkészséggé vált mátészalkai görögkatolikus közösség hosszú és küzdelmes utat járt be, amíg felépíthették templomukat, és amíg végül 1948-ban az Istenszülő oltalmába ajánlhatták szentelésekor az épületet. Erre, valamint a közösség és a templom összefonódó történelmének állomásaira tekintett vissza Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök 2023. szeptember 24-én azon az ünnepi Szent Liturgián, melyen a templom szentelésének 75 éves jubileumára emlékeztek.

Ábel püspök a levéltári dokumentumok idézésével tette világossá tanításában, mennyi mindenen kellett keresztülmennie azoknak az embereknek, akik felvállalták az építkezést, az Isten mellett való kiállást. Ebben a Szűzanya is mintát adott nekünk – mondta a főpásztor. Az ő igenjéről elmélkedve mutatta be, mit jelent az Isten hívására igent mondani: mit jelentett Máriának, mit a templomépítő ősöknek és mit nekünk, a ma emberének.

„Igen: nagy erő van ebben a szóban. A Szűzanya igenje, melyet annak idején kimondott, végigkísérte napjainkig az egyházat. Akkora erővel bírt, hogy még a megpróbáltatások és nehézségek sem térítették el ettől az igentől – hangoztatta a megyéspüspök. Ez arra tanít bennünket, hogy ha az Isten akaratára igent mondunk, és aztán megpróbál minket az élet, álljunk helyt, mert akkor különösképpen megmutatkozik az Isten kegyelme.”

Hogyan munkálkodott a vágy az emberekben az 1920-as évektől kezdve – a súlyos anyagi nehézségek és a háború ellenére –, hogy ragaszkodjanak Isten akaratához és felépítsék templomukat, levéltári dokumentumok őrzik, ezeket tárta a hallgatóság elé: a parókus, a püspök levelének, a közösség akkori életéről szóló korabeli híradásnak, valamint az alapító okiratnak a részleteit olvasta fel.

Hetvenöt évvel ezelőtt ezek a hívek kimondták az igent és elhatározásuk „nem hullott a porba”: törhetetlen erővel dolgoztak a templom építésén. Végül a szentelést kérő levélben így olvashatjuk: húszévi álom vált valóra; s a Szűzanyának, mint a béke királynőjének oltalmába ajánlották a templomot. Arra tanít példájuk, és maga az Istenszülő is, hogy ma is ki tudjuk mondani az igent minden nap az Isten akaratára.

„Akár a Szűzanya igenje, elhatározásunk mindig megpróbáltatásoknak van kitéve, de az Istennek mondott igen isteni kegyelemmel, áldással jár” – zárta prédikációját Ábel püspök.

Az ünnepségre a kerület papsága – csaknem tízen – és meghívott vendégek is érkeztek.

Őket is köszöntötte a házigazda Papp Zoltán parókus atya a szertartás végén. A Mária Kertje Görögkatolikus Óvoda gyermekei, valamint a Móricz Zsigmond görögkatolikus általános iskola diákjai verseltek a főpásztornak, az egyházközség nevében a képviselőtestület tagja szólt.

A körmenetet és miroválást (olajkenetet) követően szeretetvendégségben részesült minden jelenlévő, együtt imádkozó keresztény testvér.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, Mátészalka, jubileum
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert