MKPK közleménye a népszámlálással kapcsolatban

MKPK közleménye a népszámlálással kapcsolatban

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hálás köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki részt vett a népszámlálás folyamatában.

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat2023. szeptember 27. 10:11

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 376 napja íródott

Külön köszönjük azoknak, akik a vallási, felekezeti hovatartozásukat tudatosan is megvallották annak ellenére, hogy a vonatkozó kérdésre nem volt kötelező a válaszadás.

Örömünkre szolgál, hogy bár a lakosság negyven százaléka nem válaszolt a vallási, felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre, mégis vallásosságukat kimondottan kinyilvánító honfitársaink több mint kétharmada a Katolikus Egyházhoz tartozónak vallotta magát.

A nemzetközi tendenciák a népszámlálás adataiban is megfigyelhetőek, amelyek alól hazánk és ezen belül katolikus közösségeink sem képeznek kivételt. Ez feladatot jelent a Magyar Katolikus Egyház számára is. Ferenc pápa magyarországi látogatása során elhangzott szavai erősítenek bennünket küldetésünkben, aki arra buzdított, hogy a keresztény közösség „jelen legyen és tanúságot tegyen”.

Budapest, 2023. szeptember 26.

az MKPK Állandó Tanácsa

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat

Nyíregyházi Egyházmegye

Népszámlálás, MKPK




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert