A Szentatya örömmel fogadta köszönetünket – Interjú Erdő Péter bíborossal

A Szentatya örömmel fogadta köszönetünket – Interjú Erdő Péter bíborossal

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) küldöttségét október 2-án, hétfőn reggel magánkihallgatáson fogadta Ferenc pápa a dolgozószobájában.

Szerző: Vértesaljai László SJ, lejegyezte: Ujváry-Radics Gabriella / Magyar Kurír, fotó: Vatikáni Rádió2023. október 3. 09:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 368 napja íródott

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek; Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke; Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek, metropolita és Tóth Tamás, az MKPK titkára, az április végi magyarországi pápalátogatás általános koordinátora a Magyar Katolikus Egyház, a püspökök, a papság és a hívek nevében köszönetüket fejezték ki a Szentatyának a háromnapos apostoli útért.

– Bíboros atya, öt hónappal a Szentatya Magyarországon tett második látogatása után hogyan lehet a mi oldalunkról látni, értékelni a Szentatya látogatásának jelentőségét?

– Azt hiszem, hogy ennek a látogatásnak nagyon értékes eredményei voltak. Egyrészt a hívők ma is fölelevenítik a találkozások emlékét, azt az örömet, hogy milyen jó volt együtt ünnepelni – ebbe beleértve mondjuk a Kossuth téri szentmisét, amikor tényleg a pápa körül ott volt az egész katolikus közösség, sőt a meghívott vendégek is. De nagyon fontos volt a találkozások sora a püspökökkel, a papsággal, a rászoruló emberekkel és aztán az egyetemi élettel. Olyannyira érdekes volt ez az utolsó találkozó még az elutazás előtt a Pázmány Egyetemen, hogy a Szentatyának az ott elmondott beszédét a rektor úr elküldte az összes magyarországi egyetemek rektorainak, akik kérték, meg nagy örömmel fogadták ezt a szöveget. Tehát látszik, hogy annak a beszédnek súlya van, az gyűrűzik tovább.

De egyébként az összes pápai beszédeket lefordíttattuk különböző nyugati nyelvekre, ezt szépen beköttettük fehér bőrbe, és ma reggel átnyújtottam a Szentatyának, aki örömmel lapozgatta. Majd készül egy színes képes album is a látogatásról, melyben a teljes szövegek benne lesznek. Fontos az is, hogy a gyerekek, a fiatalok között is terjedjen és gyűrűzzön az, amit a Szentatya nekünk tanított. Ebben a tekintetben a Sportarénában létrejött találkozás volt egy nagyon fontos vonatkozási pont, de a többi beszédei is. Ezért a piaristák készítettek egy munkafüzetet, amiben a pápai tanítások nyomán, fiatalos módon lehet azokkal a kérdésekkel foglalkozni, amiket ő felvetett. Tehát egy szélesebb, egy hosszabb távú hatás ilyen formában is előrejelezhető.
De vannak egészen más típusú hatások is, melyeket szinte naivnak mondhatnék, azonban mégis jópofák. Például Kocsis Fülöp metropolita úr hozott a pápának most egy trikót. Egy nagy, fekete trikót, amire rá volt nyomtatva a görögkatolikus fiataloknak valamilyen emblémája, de szintén ennek az alkalomnak az emlékére. Nem tudom, hogy a Szentatya ezt magára fogja-e húzni, de mindenesetre az, hogy ilyenek készültek, és sokan mások viszont fölveszik – ennek van egy érdekes, játékos üzenete.

– Egy püspöki testület kereste fel a Szentatyát, most október másodikán, a Szent Őrzőangyalok ünnepén, hétfőn reggel. Hogyan fogadta a magyar püspökök köszönetét?

– Örömmel fogadott bennünket, és ő is mondott azért egy-két dolgot. Például a Novák Katalin elnök asszonnyal folytatott beszélgetéseire utalt; beszélt kifejezetten a család értékeiről, a demográfiai kérdésről, tehát milyen fontos az, hogy vállalják a fiatal családok a gyerekeket, és hogy milyen súlyos az a demográfiai tél, ami ma Európára nehezedik. De még arról is szó esett, hogy vannak a külföldi munkavállalók között, akik hozzánk érkeznek, gyakorló katolikusok. És az ő közösségeik például Budapesten már több helyütt működnek. Gondolok itt elsősorban a vietnámiakra. Amit ő lelkesen üdvözölt, és említette, hogy ennek másutt is nagyon pozitív tapasztalatai vannak.

– Lehet-e látni immár öt hónap távlatában azokat a pontokat, amelyek a Szentatya beszédei nyomán mintegy örökség, mintegy feladat a Magyar Katolikus Egyház számára?

– Örökség mindenképpen az elkötelezettség az élet és a család mellett. Ugyanakkor a feladat is mindig nyilvánvaló: szolidaritás egymással, a szomszéd népekkel és mindazokkal, akik valódi rászorultságban érkeznek hozzánk. Ezt mi, azt hiszem, hogy éppen az Ukrajnával határos fekvésünk miatt különösen is átérezzük. Onnan újra és újra érkeznek emberek, akiknek segítségre van szükségük, mi pedig főleg a Karitászon keresztül szervezünk újra és újra akciókat, átküldünk sok segítséget a határon magyar és nem magyar anyanyelvűeknek egyaránt. Azt hiszem, hogy ez a közös felelősségérzet is kapott egy bizonyos hangsúlyt.

– Jóllehet itt folyik Rómában, most kezdődik a szinodális útról szóló püspöki szinódus, de tulajdonképpen mégis az egész világegyház közös eseménye ez. A magyar Egyház otthon hogyan tud ebben részt venni?

– A tömegtájékoztatási eszközöknek nagy a szolgálata és nagy a felelőssége. Mert más szinódusok esetén azt tapasztaltuk, hogy volt egy szinódus, ami az aulában folyt, és volt egy, amit a tömegtájékoztatás közvetített, és a kettő alig volt köszönőviszonyban egymással. Reméljük, hogy most legalább a katolikus médiában ez másképp lesz, és tényleg reális képet sikerül kapni. Egyébként fontos volt a Szentatyának a beszélgetésben elhangzott mondata, kijelentése Szűz Máriáról. Szűz Mária nem az apostolok egyike volt, nem ez a szolgálati küldetése volt az Egyház életében, ma sem ez a küldetése, hanem egy egészen kitüntetett hely illeti meg mint az Egyház Édesanyja, mint Krisztus Édesanyja. Az Egyháznak, akinek a jelképe mindig egy nőalak, akár az apokalipszisben is, tehát a Szűzanyának, az édesanyáknak és a női küldetésnek a sajátos méltóságát is hangsúlyozta a Szentatya. Várjuk, hogy a szinódus munkálatai során ezek a szempontok hogyan fognak fölmerülni.

– Köszönöm a beszélgetést. További jó munkát ebben a szép októberi hónapban, ami a Szűzanyáé.

– Köszönöm szépen.

Szerző: Vértesaljai László SJ

A hangfelvételt lejegyezte: Ujváry-Radics Gabriella/Magyar Kurír

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Szerző: Vértesaljai László SJ, lejegyezte: Ujváry-Radics Gabriella / Magyar Kurír, fotó: Vatikáni Rádió

Nyíregyházi Egyházmegye

Szentatya, MKPK, Erdő Péter, család
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert