Pilgrimage to Máriapócs

Erőforrásaink – szeretetszolgálatok zarándokoltak Máriapócsra

Máriapócs aranysárga őszbe öltözve várta a szeretetszolgálatokat október 14-én. A nemzeti kegyhelyre a görögkatolikus fenntartásban működő szociális intézmények és szeretetszolgálatok munkatársai, valamint ellátottai az egész ország területéről zarándokoltak.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. október 16. 15:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 227 napja íródott

Idős ellátottak és gondozóik, intézményi vezetők és lelki vezetők is képviselték az októberi szombaton megjelent 36 szeretetszolgálatot – összesen 1100 regisztrálóval és még több jelenlévővel.

A szombati program két tanúságtétellel kezdődött. Papp Nóra a bazilita harmadrend tagja, a máriapócsi Szent II. János Pál Pápa Idősek Otthonának lakója arról vallott a hallgatóság előtt, hogyan valósította meg törekvéseit a hit segítségével, annak ellenére, hogy testileg akadályoztatott körülmények között él, milyen az otthon lakójának lenni. Imával kezdte és imával zárta gondolatait, beszéde során Jézus szavait idézte: »Meg akarsz gyógyulni?«, s a beteg ember válaszát is elmondta: »Uram – válaszolta a beteg –, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.«

„Azért van az egyház, hogy legyen mindenkinek embere. Nekem van emberem az otthonban” – fejezte ki háláját a gondoskodásért, szeretetért.

A második tanúságtevő Csizmadia Lászlóné volt, aki Kisvárdáról érkezett a Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ nappali ellátásának egyik klubtagjaként. Saját életéről beszélve igazi útkeresést mutatott be a jelenlévőknek: amikor éljük a mindennapjainkat, de úgy érezzük, hogy nem vagyunk a helyünkön. Csizmadia Lászlóné az általa bejárt, Isten és embertársai felé vezető útról mesélt.

A Szent Liturgiát – Szocska A. Ábel püspök atya jelenlétében – Szabó Tamás pasztorális helynök atya vezette, mellette az oltár körül tíz paptestvére koncelebrált. Ők mindannyian valamely görögkatolikus szociális intézményhez, szeretetszolgálathoz kapcsolódnak (legyen az egyházmegyei vagy egyházközségi fenntartású) – az egész ország és mindhárom egyházmegye területéről. Aki nem vett részt a liturgiális szolgálatban, az gyóntatott vagy a hívek között, a zarándokcsapatával együtt követte az eseményeket.

A belső tárbori oltár előtt Ábel püspök tartott prédikációt. Arról beszélt, hogy mindannyian érezzük a szolgálat súlyát, de élő hit válhat a keresztből a mi életünkben is. A görögkatolikus egyház által, metropóliaszerte fenntartott szociális intézmények olyanok, mint a római Szent Kelemen-templom apszisában látható, csodálatosan kivirágzott keresztből sarjadzó hajtások, termések:

„Krisztus tanításából, szenvedéséből, megváltó kegyelméből az egyház kötelességének tartja, hogy gyakorolja az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit – ezeken az intézményeken keresztül is”.

Nagy Szent Bazil 4. századi szociális tevékenységéről beszélt, aki szegénykórházat hozott létre, és az árva gyermekek ápolását, a rászorulók ellátását már intézményi formában kezdte megszervezni.

A felolvasott evangéliumi szakaszt értelmezve mutatta be Lévi, a későbbi Máté meghívását, s azt, ahogyan ő meghallotta ezt a hívó szót. Hogy lett a keresztből élő egyház? – tette fel a kérdést. Az evangéliumi szakasz három fokozaton keresztül szemléleti ezt: a meghívás, a követés és az ünnep mozzanatával.

„Ha meghalljuk a hívó szót, érezzük: amikor Jézus hív, valamit tennünk kell. Nem véletlenül szólít meg minket. Követni kell Őt. Krisztus ki akar emelni a környezetünkből.” Máté otthagyta érte a vámházat – magyarázta a főpásztor. A vámos ünnepséget rendezett az Úr tiszteletére, szeretetét akarta kifejezni. Nekünk is „szükségünk van időről időre az ünnepre, hiszen az a szeretet kifejezésformája. Megajándékozzuk egymást kölcsönös szeretettel.”


Jézus meghallgatja a zúgolódók hangját is: azért ül a vámosok és bűnösök közé, mert „a betegnek van szüksége orvosra”. Krisztus tudja, hogy valamilyen formában mindannyian rászorulunk mások segítségére és a gondoskodó szeretetre, s Ő az, aki gyógyító, segítő kegyelmét nyújtja nekünk.

Az egész napot a választott mottó köré építették fel: „Erőforrásaink”. Ezt járta körül az előadása során Szabó Tamás pasztorális helynök – a pap szemszögéből: honnan építkezünk, melyek azok a források, melyek a szolgálathoz erőt biztosítanak, hová fordulhatunk, amikor úgy érezzük, kiürült minden tartalékunk.

Mert a tartalékaink kiürülnek, az erőnk véges, olykor az energiánk csökken – önmagunkon is észrevehetjük az árulkodó jeleket, melyek jelzik: talán a kiégés felé haladunk. Hogy mit lehet tenni, hogyan lehet felismerni a folyamatot, milyen megoldásaink lehetnek arra, hogy saját világunkban újra megtaláljuk a motiváltságot a szolgálatunkhoz, ezekre kereste a választ előadásában a pszichológus szakember, Fedor György, az iCons-Hungary Kft. tanácsadója.

Másik két helyszínt is lehetett választani a zarándokoknak: akik nem akartak előadásokat hallgatni, megismerhették Máriapócs múltját, a fatemplomot, a kegykép könnyezésének történtét. A templomkertben pedig Nagy Zoltán cigánypasztorációs megbízott és csapata várta az énekelni szeretőket, hiszen a gitáros-énekes társaság dicsőítő énekeket tanított az érdeklődőknek.

Az ünnep szeretetlakomával zárult az egyházmegye három intézményének – a Szent Miklós Ápoló, Gondozó Otthon (Hodász), a Szent Márta Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ (Fehérgyarmat) és a Szent II. János Pál Pápa Idősek Otthona (Máriapócs) – köszönhetően.

A Zarándoklat ideje alatt lehetőség volt megvásárolni és megtekinteni a Szent Miklós Ápoló, Gondozó Otthon Hodász és a Szent Heléna Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Szakoly fejlesztő foglalkoztatásban résztvevő ellátottai által készített termékeket.

A zarándoklat megszervezését idén a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Irodájának vezetője és munkatársai, valamint Szabó Tamás pasztorális helynök vállalta magára, a megvalósulást az egyházmegye és a Jótevő Alapítvány támogatta.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

szociális, zarándoklat, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert