Egymillió gyermek imádkozta a rózsafüzért

Egymillió gyermek imádkozta a rózsafüzért

Október 18-án, reggel 9 órakor sokan csatlakoztak az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez. Leginkább a gyermekek imádkoztak fél órán át a békéért és az egységért. Ignácz András atya beszámolóját olvashatják.

Szöveg és fotó: Ignácz András / Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség2023. október 20. 12:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 358 napja íródott

Immár két évtizede annak, hogy minden év október 18-án iskolás gyermekek imádkozzák közösen a rózsafűzért a világ békéjéért! A kezdeményezés 2005-ben indult Venezuelában: amikor gyermekek közös imádkozásakor néhány asszony úgy érezte, ott van közöttük Szűz Mária. Az egyikük felidézte Pietrelcinai Szent Pio atya mondását: „Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyermek imádkozná a rózsafüzért!”

Erre emlékezve, és Ferenc pápa felszólítását is meghallva gyűltek össze október 18-án a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola diákjai Ignácz András lelki igazgató és vezető kezdeményezésére!

Mindig különleges élmény a közös imádság. Ma, amikor nem tanórára gyűltünk össze a hittanterembe, hanem rózsafűzér imádkozására, újra érvényesül a karácsonyi szózat: „legyen békesség a földön minden jóakaratú embernek!” Elemi szükséglet nemcsak nekünk, hanem a világnak is mindez, amiért harcolni, küzdeni kell. Olyan fegyvert adok a kezetekbe, ami nem a testet sebesíti meg, hanem inkább a lelket szabadítja fel – mondta lelki gondolatokként az imádság előtt. Megható volt látni a pedagógus társakkal együtt hogyan imádkozzák, morzsolgatják ezek a fiatalok a rózsafűzért, közösen kérve a mennyeiektől a földi békességet! 

Hálásan köszönöm név nélkül is a vezetőség hozzáállását és segítségét, hogy részesei és előkészítői lehettünk az imádság idejére ennek a folyamatnak.

Szöveg és fotó: Ignácz András / Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

ima, rózsafüzér, gyermekek
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert