The youngest children were also active at the cemetery in Nyírlugos

A legkisebbek is tevékenykedtek a temetőben Nyírlugoson

Az elmúlt hét eseményei mozgalmassá tették a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Óvoda programját. 

Szöveg és fotó: Ignácz András / Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség 2023. november 1. 11:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 213 napja íródott

Az őszi betakarítás program keretében a gazdák szólították meg kukorica földjükre és gyümölcsös kertjeikbe a legkisebbeket, hogy lássák milyen a fáradságos munka után az őszi betakarítás szépsége és értéke. 

November 1-je előtt néhány nappal egy másik „kertbe” hoztunk Benneteket! Temetőkertbe, vagy úgy is mondhatnám, az egyház virágos kertjébe, ahol életre és lélekre kelthetjük szívünkből föltörő imádságainkkal az elhunyt (h)őseinket.

Megható volt látni a közel 100 főt alkotó gyermeksereget, hogyan szorgoskodik gereblyékkel, virágültetéssel és mécsesek gyújtásával Krisztus keresztje körül.

Néhány nap múlva ugyanezt kell tennetek elhunyt szeretteitek sírjánál. Amikor családi körben megálltok, ne csak lefele nézzetek, elhunyt szeretteitek sírjára, hanem felfele is, az ég felé, elmondva a legszebb imádságot!

Köszönjük az óvoda vezetőségének, hogy immár 3. alkalommal hagyományt alkotva minden éveben átadhatjuk ezt a (m)értéket a legfiatalabbaknak!

Szöveg és fotó: Ignácz András / Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

Nyírlugos, óvoda, temető, gyerekek
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert