November 15-én kezdődik a böjti időszak

November 15-én kezdődik a böjti időszak

A bizánci hagyományú egyházakban – akárcsak a húsvétot megelőző nagyböjt – ez az időszak is negyven napig tart.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2023. november 14. 11:32

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 100 napja íródott

November 15-én kezdődik a Karácsonyt megelőző böjt. Áldásos időszak, mely előre aranyozza ezt a gyönyörű ünnepünket. Minél komolyabban vesszük a böjtöt, annál szebb lesz az ünnepünk. Rajtunk múlik tehát, hogy az Isten Fia földre érkezésekor a mi életünkben is megszületik-e Krisztus. 

Karácsonyra készülünk, Jézus Krisztus test szerinti születésére. Az Isten-gyermek megjelenik a világban, ami az első századokban szoros összefüggésben volt az Epifánia (vízkereszt) ünnepével, olyannyira, hogy ugyanazon a napon ünnepelték a két eseményt. A december 25-ei dátum meghatározása érdekes módon Nyugaton történt, amit a keresztény Kelet átvett, de csak a IV. század végén, az V. század elején, Palesztina pedig véglegesen csak a VI. században fogadta el azt. Szétvált a két nagy ünnep, s idővel az emberek szívében a karácsony lett a kedvesebb, a vízkereszt fényes ünnepe pedig szinte teljesen háttérbe szorult. Sokszor úgy elsikkad a hétköznapok között, hogy olykor még a hitben buzgóbb családoknak is nehézséget jelent a szenteltvíz „beszerzése”. 

A beszerzés talán nem a legkívánatosabb szó ebben az összefüggésben, de jól jelöli azt az általános lelkületet, ami áthat mindnyájunkat, sajnos még a keresztényeket is. A szenteltvíz, vagy éppen a karácsonyi készületünk sokszor nem egyéb, mint egy nagy beszerzés. Mondhatni kipipáljuk, ha megvásároltuk a házastársunknak, gyerekeiknek, szüleinknek, esetleg rokonainknak a tervezett ajándékokat, hasonlóképpen, mint egy jó üzletember, aki teljesítette feladatát. Ehhez azonban nem kell Krisztus követőnek lenni. 

Mit tegyen akkor egy jó görögkatolikus?

Talán mindenkinek eszébe jut ilyenkor a böjt és az imádság, de mégis hogyan valósíthatjuk meg? Görögkatolikus egyházunkban a november 15-étől számított 40 napos készületi időszakot nehéz a szó szoros értelmében böjti időszaknak nevezni, hiszen jelen előírások szerint csupán a pénteki napokon szükséges húsmentesen étkezni. Van, akinek ez is nehéz, de aki képes, nyugodtan tarthat többet is. Nagyon alkalmasak erre a böjti időszak szerdái, aki pedig ettől is többet szeretne megvalósítani, böjtöljön a negyvennapos időszak minden hétköznapján, esetleg minden napján. Ez lehet a húsról és/vagy más kedves ételről, italról való lemondás is. A latin egyházban ezzel kapcsolatosan emelik ki a jócselekedetek szükségességét is, amelyek valóban nagyon fontosak, de sohasem szabad, hogy kibúvók és „kiskapuk” felé nyissák meg az utat! 

A lemondás küzdelmei mellett nem feledkezhetünk meg az imádságról sem. Aki teheti, menjen el gyakrabban templomba, énekelje – akár honlapunk segítségével – a karácsonyi katavásziát (kánon) vagy egyéb szép himnuszokat. Aki viszont nem tud könnyen kiszakadni rohanó világunk mókuskerekéből, az vegyen erőt magán a munkahelyén, és elcsendesedve mondjon néhány imát, vagy hazatérve figyeljen oda még inkább szeretteire az egyéni vagy közös imádságban, családi együttlétekben. A felkészülési időszakban jó, ha van valamilyen lelki olvasmányunk, amit érdemes a parókustól, lelkiatyától külön is kérni. 

Mindemellett görögkatolikus egyházunk a technika vívmányait is igénybe véve igyekszik a böjti időszakok mindennapjait rövid és tartalmas lelki gondolatokkal gazdagítani, amelyek elérhetők telefonon és webes felületeken egyaránt. A nagyböjt minden napján olvashatják a napindító gondolatokat nemcsak a honlapunkon, hanem a közösségi médiában is.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

advent, böjt, előkészület, ima
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert