Az ünnep közeledtével egyre több jótékonysági szervezet hirdeti meg karácsonyi adománygyűjtő akcióját. Ilyenkor talán nagyobb is az adakozási kedv, mint az év többi részében. Nyílik a kamraajtó, előkerülnek a már nem hordott ruhák, lábbelik, készülnek a cipősdobozok, amik az ünnepen megörvendeztetnek egy-egy rászorulót. A segélyszervezetekhez eljuttatott adományok viszont nem mindig jutnak el a rászorulókhoz, szükségben lévőkhöz. Miért? A válasz egyszerű, meglepő és szomorú is egyben: előfordul, hogy az adomány alkalmatlan arra, hogy bárkinek is odaadják.
Hogyan történik az adományok válogatása? Mire figyeljünk, ha adományozni szeretnénk? Mik a tapasztalatok a minőséget illetően? Mindezekről dr. Oláh Tamást, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász vezetőjét kérdeztem.
Dohos ruha és egy darab cipő
A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a Katolikus Karitász szervezetének részeként működik tizenöt másik egyházmegyével együtt. Az egyházi év mentén, részben katolikus ünnepekhez, kiemelt időszakokhoz kapcsolódóan végzi tevékenységét. Gondoskodik a ruha-, lábbeli-, pelenka-, tartós élelmiszer-, vetőmag- és palántaadomány gyűjtéséről, válogatásáról és a rászorulókhoz való eljuttatásáról is. Együttműködik a főszervezettel, görögkatolikus parókiákkal, intézményekkel is.
– A görögkatolikus parókiák és helyi karitász csoportok által aktívan jelen vannak az egyházmegye egész területén. Hogyan jutnak el önökhöz az adományok?
– A gyűjtés főleg az egyes programokhoz kötődik. Az olyan programok esetében, mint a Tartós szeretet, a görögkatolikus atyák hirdetik ki a gyűjtést és a parókiákra várják a felajánlásokat. Advent idején gyűjtjük az Angyalbatyut, amihez iskolákat, intézményeket szólítunk meg. Állandó gyűjtőpontunk Nyíregyházán, a Rákóczi utca 17. szám alatt működik. Itt folyamatosan fogadjuk az anyagi és tárgybeli felajánlásokat, amik átválogatás után kerülhetnek a rászorulókhoz. A Karitász Pontból naponta fejenként 5 darab ruhaneműt lehet elvinni teljesen ingyen. A perselybe gyűlt adományokból tartós élelmiszert vásárolunk.
– Ruhanemű, pelenka, tartós élelmiszer. Sokféle adomány érkezik be önökhöz. Mit tapasztalnak ezek minőségéről a válogatás után?
– A válogatás elég nagy munkát és odafigyelést igényel, mert gyakran észlelünk problémát a felajánlással. Többször hoztak már be olyan ruhaneműt, amit szerintem senki nem venne szívesen magára. Bedohosodott, valószínűleg évek óta nejlonzsákba szuszakolva tárolt ruhák ömlesztve, válogatatlanul, összegyűrve és piszkosan. A válogatás is sok energiát von el tőlünk, mosásra és vasalásra már nincs lehetőségünk, ezért a rossz minőségű, piszkos, szakadt ruhaneműt hulladékként kezeljük tovább, aminek aztán az elszállítását is meg kell oldani. Volt, hogy fél pár cipőt kaptunk. Azzal sem tudunk mit kezdeni. Hála a Jóistennek az adományozók többsége azért alaposan megnézi, mit ajánl fel, így nem annyira gyakori az ilyen eset, de havi szinten azért előfordul. A nyíregyházi Karitász Pontba bármikor lehet vinni ruhaneműt, de sokan nem várják meg, hogy a munkatársaink átnézzék, így nem tudjuk azt mondani, hogy köszönjük, de ezt nem kérjük.
– Munkaerőben mit jelent ez a feladat?
– Nincs külön emberünk a válogatásra. A Karitász Pontban három fő dolgozik. Ők igyekeznek azonnal megnézni a bevitt adományt. A raktárunkban négy-öt kolléga folyamatosan az élelmiszerek válogatásával foglalkozik a Tartós szeretet program alatt. Ez, az adományok mennyiségétől függően akár egy hetet is igénybe vehet.
Adományozás és szekrénykisöprés
Nemcsak az ósdi, szakadt és piszkos ruhák kerülnek a kukába. Az idő ugyanis nemcsak a szövetet viseli meg.
– A szavatossági idő a másik fontos pont az adományozásban. Tavaly volt egy emlékezetes esetünk. 2022-ben olyan élelmiszert kaptunk, aminek a szavatossága 2002-ben, tehát 20 évvel korábban járt le. Nem hiszem, hogy szándékosan hozta valaki, inkább csak figyelmetlenségnek gondolom. De nagyon odafigyelünk arra, hogy ne kerüljön egyetlen családhoz se tőlünk lejárt élelmiszer. Száraz élelmiszer esetében azt, ami az adományozás hónapjában fog lejárni, még oda tudjuk adni. De ami már lejárt, annak a hulladékba kell mennie.
– Használati tárgyakkal is előfordulnak ilyen problémák?
– Sokszor hoznak hagyatékból származó edényeket. Ezeknek a láthatóan használt dolgoknak sem tudjuk megoldani a tisztítását, ezért szintén hulladékként végzik, mert egyes darabokból már nem szívesen enne senki. Ezért is jelent nagyon nagy munkát a válogatás, de muszáj elvégeznünk, mert „vakon” nem adhatunk ki semmit.
– Sokan a szezon végén válogatják át a ruhatárukat, és amit a következő évben már nem akarnak hordani, azt ajánlják fel. Az éppen nem szezonális ruhadaraboknak hasznát tudják venni?
– Igen. Ilyenkor, ősszel szoktak pólókat, rövidnadrágokat hozni. Ha jó minőségű, akkor meg tudjuk őrizni, de a raktározási lehetőségeink nekünk is végesek. Ezekből frissítjük a KaritászPontban lévő készletet, mert ezek iránt nagy a kereslet.
– Mit tanácsolna azoknak, akik adományozni szeretnének?
– Olyat adjunk, amit mi is szívesen használnánk a rászoruló helyében, és ami nem okoz plusz feladatot a karitatív szervezetnek. Élelmiszerből ne adjuk oda azt, ami lejárt és már mi sem ennénk meg! A rászorulóknak is ugyanolyan a szervezetük, mint a miénk, ugyanúgy problémát okozhat nekik is a lejárt élelmiszer fogyasztása. Amit mi magunk már nem viselnénk, nem fogyasztanánk szívesen, azt dobjuk ki, mert a karitatív szervezet is ugyanezt teszi majd.
A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász programjai
Legyen öröm az iskolakezdés! Az országos segélyakcióval azoknak a családoknak segítenek, akiknél komoly anyagi problémát jelent az iskolakezdéshez szükséges legalapvetőbb dolgok, táska, tanszerek, ruhanemű beszerzése.
Szent Erzsébet rózsája. Az egyik legismertebb Szent Erzsébet-legenda szellemében kenyérosztás a rászorulóknak.
Advent. Az adventi időszakban tartós élelmiszert tartalmazó egységcsomagok készülnek, mellyel a közelgő ünnep miatti terhet igyekeznek csökkenteni. Ugyanezen időszakban gyűjtik az Angyalbatyut: a felajánlók cipős dobozba csomagolják adományaikat idősek és olyan gyerekek számára, akik otthon hiába keresnének ajándékot a fa alatt.
Kályhaadomány. A fűtési szezon kezdetén 3–5 krízishelyzetben lévő családnak segítenek egy új kályhával.
„Lak6” program. A lakhatáshoz szükséges szolgáltatásokat (villany, gáz, víz, lakbér) érintő tartozás törlesztése a szolgáltató felé.
Zöldellő kertek. Az önfenntartást szorgalmazó programban az egyházmegye területén 80–100 család kap vetőmagcsomagot saját konyhakertjének kialakításához. Hasonló célja van a palánta programnak.
Tartós szeretet programsorozat. A görögkatolikus egyházközségekben szerveznek tartós élelmiszer-gyűjtést. A beérkezett adományokat vagy a központi szervezethez juttatják el vagy a helyi rászorulók között osztják szét a parókusok irányításával.
Mire figyeljünk, ha adományozni akarunk?
1. A ruhanemű legyen tiszta és sértetlen! Olyan, amit még mi is tudnánk viselni. Ne legyen hiányzó gomb, szakadt cipzár, törött cipőtalp vagy sarok.
2. Lehetőleg szezonális ruhaneműt adományozzunk, vagy győződjünk meg róla, hogy a ruhát meg tudja-e őrizni a segélyszervezet a következő szezonig.
3. Különösen nagy figyelemmel vizsgáljuk meg a gyerekeknek szánt adományt! A törött, elem nélküli játék, hiányos kirakó, szakadt plüssállat nem okoz igazi örömet a gyermeknek, csak fokozza a helyzete miatti rossz érzéseit. Ne okozzunk neki csalódást!
4. Figyeljünk a játékok tisztaságára és higiéniájára is!
5. Soha ne adományozzunk lejárt szavatosságú élelmiszert! Ami 2-3 hétig még jó, nem feltétlenül jut is el ennyi idő alatt a rászorulóhoz.
6. Ne adományozzunk bontott élelmiszert, higiéniai terméket, tápszert!
7. Tartsuk szem előtt: az adományozás nem lomtalanítás!
Szöveg: Tóthné Espán Margaréta / Görögkatolikus Metropólia, fotó: Zadubenszki Norbert, Sipeki Péter
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |