Fáklyákkal, mécsesekkel és énekelve vonultak Nyíregyháza Huszártelep nevű lakónegyedében a gyermekek, pedagógusok, valamint a főpásztor, Szocska A. Ábel megyéspüspök hirdetve a Megváltó születését.
Immár hagyomány, hogy a huszártelepi Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola és a Magvető Tanoda közös készületre és karácsonyi kántálásra hívja a gyermekeket és szülőket.
Akik a településrészen át fáklyákkal vonulnak és énekelnek, mintegy tanúságot tesznek hitükről és hívogatják a többi lakót is: bárki csatlakozhat hozzájuk, hogy együtt dicsőítsék az Istent.
Idén a fáklyás-kántálós menet annak a lelki napnak a záróakkordja volt, melyet az iskolában Szikora Ede Szabolcs lelki igazgató szervezésében tartottak. Délután meghívást kapott Ábel püspök atya is, aki először a pedagógusok körében foglalt helyet.
Szokolné Nagy Ágnes intézményvezető köszöntése után arra is lehetőség nyílt, hogy kicsit kötetlenebb beszélgetés alakuljon ki a főpásztorral, valamint a közelmúltban szerezett kiemelkedő eredmények, kitüntetések feletti örömüket is megosztották a püspökkel.
Ezt követően az iskola kápolnájában a diákokból álló kórus énekelt karácsonyi dalokat, hangszeres kísérettel, majd egy hagyományőrző betlehemes játékot adtak elő.
Az iskola előtt felállított betlehemtől indulva fáklyákkal, mécsesekkel kántálva járták végig a huszártelepi utcákat, majd megérkeztek a szervezőlelkészség kápolnájába és közösségi házába, ahol szeretetvendégséggel ért véget a nap. A téli szünetet a másnapi közös karácsonyi műsort követően kezdhetik meg a sójások.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |