Az ökumenikus imahéten a budavári evangélikus templomban is összegyűltek a Krisztus-hívők január 23-án, hogy Martos Levente Balázs püspökkel együtt keressék, mit tehetünk a betegségek, az igazságtalanság és a háború áldozataiért, a reményvesztettekért, és hogyan küzdjünk a hit mélységéért. Római és görögkatolikusok, evangélikusok és reformátusok vallották meg együtt hitüket.
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke mint házigazda meghívására Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, Bence Imre és Bencéné Szabó Márta budavári evangélikus lelkészek (Budavári Evangélikus Egyházközség), Makláry Ákos görögkatolikus parókus (Budai Görögkatolikus Parókia), Siba Balázs református lelkipásztor (Budai Református Egyházközség) és Tampu-Ababei József, a budapest-krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templom plébánosa szolgáltak az ökemenikus liturgián, amelyen részt vett Szitás József nyugalmazott plébános is.
Fabiny Tamás köszöntötte a templomot megtöltő híveket: hálát adunk a már meglévő egységért, és imádkozunk az Isten akarata szerinti teljes egység megvalósulásáért.
Felhívta a figyelmet az imahét tematikáját és szertartásrendjét összeállító, Burkina Fasó-i keresztényekre, akik üldöztetést szenvednek – imát kért értük nehéz helyzetükben. Örömét fejezte ki, hogy Martos Levente Balázs püspököt köszöntheti, aki „személyében megtestesíti az ökumenét”, ugyanis nagyapja, Martos Ödön evangélikus lelkész volt Sárváron, dédapja, Pröhle Károly pedig a Soproni Evangélikus Teológia professzora és dékánja.
Dicséret és hálaadás, bűnvalló imádság, ószövetségi és újszövetségi olvasmány vezetett a hitvalláshoz, melyben a szeretethimnuszt imádkozta el az egész közösség. Martos Levente Balázs püspök hirdetett igét.
„Sokat tanulhatunk egymástól és egymásról, ha merjük átlépni az idegenkedés vagy félelem régi, csendben újra meg újra építgetett falait” – fogalmazta meg Martos Levente Balázs püspök a Krisztus-hívők egységéért tartott imahét jelentőségét. Arra mutatott rá, hogy az első keresztény nemzedék képe olyan volt Krisztusról, hogy maga is „átugrott néhány magas falat”, hogy lehetett vele beszélgetni, vitatkozni. Ennek példája Jézus és a törvénytudó találkozásának és a főparancsról szóló vitájának története, mely a Lukács-evangélium most elhangzott részlete mellett szerepel Márk és Máté evangéliumában.
A közös pont ezekben a vita a törvény nagy parancsának kérdéséről, de valójában mélyebben: Ki Jézus, honnan van ilyen tudása, tekintélye? Jézus a mester, aki nemcsak türelmesen válaszol, hanem kérdéssel válaszol, vagyis érdekli, mennyire komoly a kérdező érdeklődése, mi foglalkoztatja őt valójában, vele akar lenni kétkedésében is. A törvénytudó megérzi – ezt tükrözi a történet Márk-evangéliumbeli leírása –, hogy Jézusnak megesett rajta a szíve, és eltűnik belőle a kezdeti rosszindulat.
Mindhárom evangélista más-más módon, de ugyanazt a meghívást közvetíti: Tekintsünk Jézusra mesterként! A történetben olyan valaki van jelen, aki minden figyelmet megérdemel, aki képes arra, hogy szeretetével magához vonzza a kétkedő és vitatkozó hajlamúak figyelmét. Lukács pedig úgy mondja el a történetet, hogy felfedezzük Jézus különleges jelenlétét: az egyházi hagyomány az irgalmas szamaritánusban Jézust látta, aki minket is arra akar elvezetni, hogy a bajbajutottban, kifosztottban, az élet versenyfutásában lemaradottban mi is ráismerjünk.
„Az imahét alkalom, hogy együtt tekintsünk erre a Jézusra, aki minket összeköt, és felismerjük őt, és találkozzunk vele a testvérekben, a szegények szolgálatában, mert még mindig nem késő, hogy ne egymás ellen, hanem egymásért, a közös hit mélységéért küzdjük, és együtt tekintsünk a betegség, igazságtalanság és a háború áldoztaira, a reményvesztettekre, és jobban felismerjük, mit tehetünk értük együtt, Krisztussal.”
A szertartás megható pillanata volt az oltár előtti áldásadás. Fabiny Tamás így szólt a közösséghez: „Jézus Krisztus számunkra az élet vize, az örök élet forrása. Jézus magához szólítja szomjazót. Jézushoz bármikor bátran mehetünk, szeretete új életre indító forrás számunkra” – e szavakkal hívott áldásra, melyhez jelképesen egy-egy pohár vizet nyújtottak át. A szertartás a Burkina Fasó-i keresztények szokására emlékeztet. A hívek megáldása után a lelkipásztorok egymást is megáldották.
Az imaalkalmon a budavári Schütz kórus szolgált.
Forrás: Trauttwein Éva / Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita / Magyar Kurír
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |