It will be good for you here, stay here - Interview with Noémi Császár, student of religious education

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola nappali tagozatára február 15-ig, a levelező képzésekre pedig május 30-ig lehet jelentkezni. 

Forrás: SzAGKHF, Szöveg: Vándor Ilka, Videó: Kondás Kristóf2024. január 26. 13:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 250 napja íródott

Van az úgy, hogy az embert megszólítja egy hely, megragadja egy pillanat, s rögtön érzi, hogy dolga lesz vele. Császár Noémi elsőéves hittanár szakos hallgatóval beszélgettünk.

- Mesélj egy kicsit magadról!

- Nagyon jó gyerekkorom volt. Nyíregyházi vagyok, római katolikus, vallásos családból származom, egy gimnazista húgom van. Édesapám a Continentál gyárban dolgozik, édesanyám óvodai dajka.

A szüleim mindig próbáltak mindent megadni nekünk. Minden vasárnap és az ünnnepeken templomba jártunk, nem emlékszem, hogy valaha is kimaradt volna. A Móra Ferenc Általános Iskola után a Szent Imre Római Katolikus Gimnáziumba jártam. A középiskolás évek erősítettek meg, és adtak új impulzusokat. A szentmisék, a hitre nevelés, a diákokkal való törődés sokat adott lelkileg. Számos program volt, én a lelkigyakorlatokat szerettem a legjobban, ott mindig tanulhattunk új dolgokat, vagy megértettünk olyasmit, amit korábban nem.

- Hol hallottál először a Szent Atanázról?

- Németh István atya ajánlotta először a figyelmembe a főiskolát. Örökösföldre járt misézni, már felső tagozatos korom óta ismerem. Amikor a pályaválasztás szóba került, többször mondta, hogy ő itt tanít, jöjjek, és nézzem meg.

- Hogyan döntötted el, hogy ide jelentkezel?

- Először nem is gondolkodtam komolyan erről a főiskoláról, mert mindenképpen el szerettem volna menni Nyíregyházáról Debrecenbe, történelem szakra. Úgy gondoltam, hogy eljövök ugyan a nyílt napra, megnézem, de állítottam, hogy nem fogok idejönni. Ám amint beléptem, valahogy megváltozott az egész.

Voltam több nyílt napon is, de ez nagyon más volt, mint a többi egyetemnél. Sokkal otthonosabb volt az egész, kedvesebben fogadtak, odajöttek hozzánk, kérdezgettek a felsőbb évesek. E-mail címet, messenger-elérhetőséget, telefonszámot cseréltünk. Máshol nem nagyon törődtek azzal, hogy útba igazítsanak, pláne, hogy hogyan érezzük magunkat. Érdekes, hogy ez már a középiskolában is így volt: a Szent Imrében is azt éreztem, hogy sokkal jobb a légkör, mint máshol. A főiskolai nyílt napon kaptam először arról információt, hogy nem kell választanom a két szak között, mert létezik a kétszakos képzés lehetősége a Nyíregyházi Egyetemmel való együttműködésben.

- Római katolikusként nem riasztott meg, hogy ez egy görögkatolikus intézmény?

- Hát, egy kicsit nyilván igen, mert nem ismertem a görögkatolikus szokásokat, liturgiát, de István atya rögtön lecsillapította a félelmeimet, és azt mondta, nem baj, majd megtanítják. És elmondta, hogy járnak ide más római katolikusok is. Hárman jöttünk a nyílt napra a gimiből, egy görögkatolikus, aki papnövendék lett, és ketten rómaiak hitoktatónak. Szóval, akik eljöttünk a nyílt napra érdeklődő szándékkal, azok mind itt vagyunk az idén hallgatóként.

- A nyílt nap után döntötted el, hogy ide jelentkezel, vagy ez egy hosszabb folyamat volt?

- Már aznap jött egy érzés, hogy jó lesz itt neked, maradj itt. Mondhatnám, hogy egy isteni sugallat volt. Én az ilyen apró csodákra úgy tekintek, hogy Istentől származó gondolatok. Édesapám arra tanított, hogy a jóért és a rosszért is hálát kell adni. Egyszóval beléptem ide, és úgy éreztem, hogy mindent meg fogok itt kapni, nem kell ahhoz Budapestre vagy Debrecenbe mennem.

- És hogy érzed most magad, miután eltelt egy félév?

- Egy nagyon jó közösségbe kerültem, hatan vagyunk az első évfolyamon, de papnövendékekkel is vannak közös óráink. Már az első félévben is csináltunk közös programokat: voltunk állatkertben, volt karácsony műsor... De van, hogy csak összeülünk a kollégistákkal a főiskolán vagy a kollégiumban, együtt nézünk filmet, beszélgetünk. Egy szóval már most összetartunk.

- És az oktatók?

- Az oktatók közül sokszor még nem tudom eldönteni, hogy ki a pap és ki a civil. De összességében mindenki nagyon kedves és segítőkész. Itt nemcsak beülünk egy órára, hanem gyakran együtt maradunk az óra végén, és olykor a tanár is velünk marad, és beszélgetünk.

Nyilván vannak elvárások és követelmények, de ha probléma van, mindig meg lehet oldani, és korrigálni a helyzeteket.

- Más az órarendje egy római katolikusnak, mint egy görögkatolikusnak?

- Nem, nem más. Minden hallgató tanul római katolikus liturgikus ismereteket és énekeket, illetve görögkatolikus liturgikus ismereteket és énekeket is. Így fogunk tudni tanítani görögkatolikus és római katolikus hittant egyaránt.

- Mi a sajátossága szerinted a főiskolának az egyéb egyetemekkel szemben?

- Például a Nyíregyházi Egyetemnél nekem az ügyintézéssel gyűlt meg a bajom rögtön az elején. Ellenben itt a főiskolán, ha elküldök egy e-mailt, akkor hamarosan válaszolt kapok rá. Behívnak, de be is jöhetünk segítséget kérni, elmagyarázzák az ügymenetet, segítenek. Egy nagyobb egyetemen jobban magára hagyják az embert. Itt nemcsak a közösség ölel körbe itt, hanem az intézmény maga is.

- Tudom, hogy korai a kérdés elsőévesként, de hogy látod a jövődet, mit szeretnél csinálni, miután végeztél?

- Azt mindig is tudtam magamról, hogy a gyerekekkel nagyon jól kijövök. Az óvodáskorúakkal különösen jól meg tudom magam értetni, és ők is jól kijönnek velem, szóval én mindenképpen gyerekekkel szeretnék foglalkozni..

- Többször említetted a jó kapcsolatot a szüleiddel, akik nyilván végigkísértek téged a pályaválasztás útján. Ők mit szóltak, amikor úgy döntöttél Nyíregyházán maradsz és a Szent Atanázra jelentkezel?

Mindvégig támogattak az utamon, abban erősítettek, hogy jól döntsek. Tanácsot arra kaptam tőlük, hogy miként gondolkodjam. Segítettek érveket találni a döntésemhez, de úgy gondolom, támogattak volna akkor is, hogyha mást szerettem volna.

-   Úgy tűnik nekem, hogy ők azok az igazi, jó szülők, akik pont abban támogattak, amiben szükséged volt rájuk. Meg tudták találni a jót minden döntésedben. Köszönöm a beszélgetést!

 

Forrás: SzAGKHF, Szöveg: Vándor Ilka, Videó: Kondás Kristóf

Nyíregyházi Egyházmegye

Felsőoktatás, hittudományi, felvételi




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert