A gyermekek és dolgozók részére szervezett program célja a mindennapokból való kiszakadás és a lelki feltöltődés volt.
A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézményben 12 lakásotthonban és 220 nevelőszülőnél összesen 734 gyermek nevelkedik, akiket a saját szüleik nem tudnak megfelelő körülmények között nevelni és kiemelik a saját családjukból. Ezek a gyerekek traumtaizáltan érkeznek a gyermekvédelmi rendszerünkbe, akikkel foglalkozó szakemberink próbálják enyhíteni a vér szerinti családból történő kikerülés okozta traumákat. Sajnos a dolgozóinkat az ilyen esetek okán kiégés veszélyezteti, ezért próbálunk arra figyelni, hogy ezt megelőzve lelki feltöltődéseket és rekreációs programokat szervezzünk nekik. Ennek keretében történt megszervezésre 2023-ban két ilyen alkalom, Nagyarban és Demjénben, ahol egy pár napot kiszakadhattak a mindennapok megpróbáltatásaiból. Ezeket az alkalmakat az intézmény lelki vezetői szervezték, lelki programok, vár látogatás, fürdőzés és túrázás is volt a pár nap során. Az étkezést, a belépőket és az utazási költséget intézményi költségvetésből támogattuk.
Ezeket az alkalmakat azért is fontosnak tartjuk, mivel a gyermekvédelem a szociális szféra egy nehéz területe, ezáltal megpróbáljuk csökkenteni az intézményben a fruktuációt, ami azért is fontos, mert nehéz megfelelő végzettségű és rátermettségű dolgozókat találni.
A pályázati összegből, ezen többnapos rekreációs programok szálláshelyeit számoltuk el költségként.
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |