Lezajlott a bibliai történetmondó verseny Nagykállóban

Lezajlott a bibliai történetmondó verseny Nagykállóban

A Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 2024. január 24-én vármegyei bibliai történetmondó versenyt szervezett az általános iskolás korú gyermekek számára.

Forrás: Kiss Andorné Kondás Mária / Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium2024. február 6. 13:02

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 128 napja íródott

„Imádságomat kiöntöm az Úr elé…”
(Paraklisz)

A gyermekek ajkán nemcsak egy történet szólalt meg, hanem Isten Igéje. Nem csupán egy verses kötetet vagy egy meséskönyvet forgattak szorgalmasan a felkészülés ideje alatt, hanem a Bibliát. S amíg tanulták a történetüket, addig a szívük önkéntelenül is belehelyezkedett az adott történetekbe, hogy hitelesen át tudják adni majd a hallgatóságnak.

Főtisztelendő Szocska Ábel püspök atya nevében Szabó Tamás helynök atya köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta,

azzal, hogy a 12 intézményből jelenlévő 70 diák megtanult egy-egy történetet, szentírási szakaszt, már egy örökké tartó kincset, Isten Igéjét rejtette el a szívében.

Azzal folytatta, hogy

olyan ez az egész életünkre nézve, mint a magyar népmesékben a hamuba sült pogácsa, amiből a főhős, esetünkben a jelenlévő diákok, erőt tudnak nyerni. A legfontosabb pedig, hogy ez a „pogácsa” csodálatos és titokzatos módon nem fogy el soha.

A Szentlélek segítségül hívása után, amit a jelenlévő diákok csengő hangon egy szájjal és egy szívvel zengtek, Tamás atya megáldotta a jelenlévőket az alábbi imádsággal:
"Isten, az ő dicsőséges apostolai és evangélistáinak könyörgései által adjon nektek, örömhirdetőknek nagy erejű szót az Ő kedves Fia, Krisztus Jézus evangéliumának hirdetésére".

A versenyzők minden kategóriában és korcsoportban gyönyörű kiejtéssel, pontos szövegismerettel és igazi átéléssel előadott bibliai történetei lenyűgözték a zsűri tagjait, akiknek nagyon nehéz feladatuk volt a döntés meghozatalakor. Így az egyes helyezések mellett több különdíjjal is jutalmazták az előadókat.

Az idegennyelvi szekcióban 12 tanuló mérette meg magát, ötödikesektől egészen nyolcadikosokig, akik három különböző bibliai történetet adtak elő angol és német nyelven. Az idegen nyelven elmondott imák közösségteremtő ereje hatotta át a résztvevők hangulatát. Grunda Dávid atya, a zsűri elnöke kiemelte, hogy mindegy milyen nyelven szólunk az Úrhoz, ő meghallgatja imáinkat.

A nemes versengés után, mialatt a zsűri meghozta döntését a résztvevők farsangoltak is. Lehetőség nyílt farsangi fánkevésre, játékos feladatra, a Korányi énekkara pedig kedvet csinált egy rövid táncházhoz.

Hálásan köszönjük a részvevő gyermekek és a felkészítő pedagógusok munkáját.

Forrás: Kiss Andorné Kondás Mária / Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Nyíregyházi Egyházmegye

Biblia, verseny, Nagykálló
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert