Kiengesztelődési vecsernyén bűnbánattal kezdték a nagyböjtöt az egyházmegye papjai Máriapócson, február 11-én.
A szent negyven nap, a nagyböjt akkor tud igazán tisztán elkezdődni, tartja az egyház, ha a böjtöt megelőzően kiengesztelődünk. Bocsánatot kérünk másoktól, és magunk is megbocsátunk nekik.
Az egyházi liturgikus rendben ezért benne foglaltatik az úgynevezett kiengesztelődési vecsernye, mely alkalmat ad a főpásztornak arra, hogy papjaitól, a papnéktól és a hívektől bocsánatot kérjen, s ezzel mintegy példát adjon a közösségeket vezető paptestvéreinek, vagy akár a laikusoknak.
A család, a munkahely, a baráti társaságok, kisebb-nagyobb közösségek mind-mind olyan terei szociális éltünknek, melyek a konfliktusok, meg nem értések, bántások, helytelen viselkedések, megítélések, megszólások, harag, bosszú színterévé válhatnak olykor. Ezeket tisztázva, ezekért bocsánatot kérve tiszta lélekkel indulhat el a keresztény ember a böjtötlés útján a „lelki kincsek gyűjtése” és a megváltás felé.
A szertartást Szocska A. Ábel megyéspüspök Máriapócson, a kegytemplomban végezte, ahol jelen volt az egyházmegye papsága, a családjuk és hívek.
Ábel püspök az alázatot, őszinte megbánást kifejező leborulás, a bocsánatkérés gesztusa előtt megszólította a jelenlévőket és közvetlen, személyes hangú beszédet intézett feléjük, melyben bevallotta, milyen nehéz éven van túl. Éppen ezeknek a nehézségeknek és olykor helytelen szavainak, viselkedésének Isten és embertársai lábaihoz helyezése miatt várta ezt az alkalmat – fogalmazott a hierarcha.
Csehov egyik novellájának történetét idézte fel, melyben a bepótolhatatlan, elveszett, elmulasztott pillanatokra hívja fel a figyelmet az elbeszélő. Ezzel állította párhuzamba a saját mulasztásait, hiszen a problémák, nehézségek olykor elvették az időt, elterelték a figyelmet arról a feladatról, melyet az Úr rá bízott: „hogy jó példával járjak papjaim előtt, hogy vigasztaljam, bátorítsam őket, hogy ott legyek mellettük”. Isten előtt bocsánatot kérni, mások elé állva esdekelni bocsánatért, és megbocsátani – ezek mellett az sem egyszerű, hogy magunknak megbocsássunk – emelte ki a püspök.
Majd méltatlan szavaira, tetteire, viselkedésére gondolva, utalva kért bocsánatot testvéreitől, vette le díszes püspöki öltözékét, s borult térdre Isten és emberek előtt.
Végül minden paptestvére elébe járult, hogy viszonozza a bocsánatkérést, de nemcsak püspöküktől, egymástól is bocsánatot kértek a szavakkal, melyeket az egyház ősidők óta megtart és ajkunkra ad:
„Bocsáss meg nekem, testvérem, és imádkozz érettem!”
„Bocsásson meg nekünk az Isten, és áldjon meg minket!”
Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Kondás Kristóf/Görögkatolikus Médiaközpont
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |