Legyetek bátor apostolai Jézus Krisztusnak – ifjúsági imaestet tartottak Nyíregyházán

Legyetek bátor apostolai Jézus Krisztusnak – ifjúsági imaestet tartottak Nyíregyházán

Ifjúsági imaestre hívták a Nyíregyházi Egyházmegye fiataljait február utolsó napján a Szent Miklós-székesegyházba. A jelenlévő mintegy százötven diáknak és kísérőnek az imaest mottója Jézus szavait hirdette: Gyere és kövess!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2024. március 2. 17:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 219 napja íródott

A Nyíregyházi Egyházmegye fiataljait megszólító ifjúsági imaest sorozatot 2024-ben is elindította az ifjúságpasztorációs bizottság, mely az év elején ülésezett első ízben (új tagokkal és új referenssel).

Az első imaest egyszerre kínált nagyböjti elcsendesedést és jókedvű közösségre találást a mintegy százötven fiatalnak, akik február 29-én ellátogattak a Szent Miklós-székesegyházba.

Szabó Csaba Péter ifjúságpasztorációs referens atya köszöntötte az esti imaalkalom több mint húsz parókiáról érkező fiataljait és kísérőiket, papokat és katekétákat, ismertette az est menetét.

Grunda Dávid atya, a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium lelki igazgatója ismerkedős és önismereti játékokkal indította az estet – bevonva eszközként a mindenkinél kéznél lévő okostelefonokat is.

Ezt követően Magyar Richárd tanulmányvégzett papnövendék, fehérgyarmati lelkipásztori kisegítő tett tanúságtételt hitéről.

„A kereszt követése nem könnyű. S nem csak nagyböjtben feladatunk ez. – mondta. Hagyni kell magunkat rácsodálkozni, milyen Istenünk is van.”

Pár évvel ezelőtti Angliában eltöltött néhány hónapjának emlékeit idézte, amikor nehézségekkel küzdött. I’m with you, follow me! – elevenítette fel egy vesperáson meghallott szavakat, melyekkel az Isten megerősítette.

A foci kedvelőjeként azt a párhuzamot hozta szemléltetőként, ahogy huszonkét játékos mindegyike – bár fáradtak – minden erejüket beleadva futnak, s a lelátón vagy a tévé előtt a fotelekben rengeteg ember nézi őket, bár nekik sokkal inkább szükségük lenne a futásra. S ezek a játékosok épp olyanok, mint az apostolok. Kevesen vannak, de erejüket nem kímélve hirdetik az Atyát. Így biztatott:

„merjünk felállni a fotelből, legyetek bátor apostolai Jézus Krisztusnak”.

Ifj. Janka György az imaest mottójául választott jézusi szavakhoz – „Gyere és kövess!” – idézte fel a teljes szövegkörnyezetet a gazdag ifjú történetéből, melyben az ifjú megkérdezi: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” […]

»Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!”« Mk10, 21

Mit jelenthet vajon: »valami hiányzik még belőled«? – hívott együttgondolkodásra Janka György. Hiszen a szüleink – jó esetben – elindítottak minket egy úton az Isten felé. Mi hiányzik mégis? Talán a megkapott talentumaink, melyek emberi tulajdonságainkban is megnyilvánulnak, s azok kamatoztatása. Fel kell ismerünk, miben vagyunk jók, miben vagyunk tehetségesek, hiszen mindenkinek más adatik meg. Ennek tudatosításához segítő kérdésekkel önismereti útra hívott mindenkit, s egyfajta házi feladatként adta kinek-kinek a kérdések megválaszolását. Hiszen

„amikor a talentumokat kamatoztatjuk, jobbá tesszük a világot”

– mondta. S a saját útját mutatta be e tekintetben – hogyan ébredt rá arra: ő maga és tehetsége eszköz, s ennek tükrében hogyan próbált a zene segítségével jót cselekedni.

Gyere és kövess engem, mondja Jézus, de az úton maradni a legnehezebb. Ennek küzdelmességéről maga is beszámolt: hogyan tud elterelődni figyelmünk a templomban, hogyan felejtjük el a napi imát.

„Ám az Isten akkor is meg tud szólítani, amikor nem vagy rá felkészülve” – vallotta Janka György. Egy istenélményéről számolt be, mely Franciaországban érintette meg mélyen egy római katolikus szentmisén. „Azon a nyári reggelen találkoztam Jézussal” – hangzott.

»Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.« – idézte újra Márk evangéliumát.

„Isten akar hozzád vendégségbe jönni, s nem baj, ha nem tiszta a szobád.” De rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e naponta, hogy ránk mosolyog. „Jézus Krisztus ismer minket, elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. Kilométereken át követ minket. Engedjük, ha elesünk, hogy leporolja térdünket, bekösse cipőfűzőnket és irányba állítson” – zárta gondolatait.

György egy az alkalomra összeállt zenekar zongoristájaként Taizé énekeket kísért, melyeket a nagykállói görögkatolikus Korányi-iskola képviselőinek vezetésével énekeltek a jelenlévők. Grunda Dávid atya a dalok szövegéhez kapcsolódó meditációs elcsendesedést vezetett.

Végül Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök atya áldását és gondolatait fogadták a fiatalok. A főpásztor egy történet segítségével szemléltette, mennyire fontosak, értékesek, kincsek a fiatalok, a Jóisten és az egyház számára is, s felhívta figyelmüket, hogy ezt magukban is tudatosítaniuk kell.

Az ifjúsági imaest közös agapéval ért véget a parókián.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

székesegyház, ifjúságpasztoráció, imaest, enyhe világossága
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert