A dm és a Katolikus Karitász egyedülálló kezdeményezése, az Együtt a babákért program keretében idén is 260 rászoruló család részesült jelentős támogatásban: összesen 6500 csomag, azaz 75 raklapnyi babylove pelenka biztosításával könnyítik meg a nehézsorsú kisgyermekes családok mindennapjait. A dm drogérialánc az „Együtt egymásért" ernyőprogram részeként ezzel a gesztussal immár 14. éve áll a nélkülöző családok mellett, a Katolikus Karitász közreműködésével juttatva el a segítséget oda, ahol arra a legnagyobb szükség van.
A tizennégy éve futó kezdeményezés nemcsak a mélyszegénységben élő családoknak nyújt segítséget, hanem azoknak is, akik váratlan élethelyzetük miatt kerültek nehéz helyzetbe, mint például egy családtag elvesztése, betegség vagy ikerterhesség folytán. Az átadó ünnepségre 2024. március 12-én, a Rákosfalvai Szent István király-plébánián került sor, ahol több nehéz szociális körülmények között élő család személyesen is átvehette az adományokat. A Karitász és a dm eddig több mint 280 millió forint értékben támogatott közel 4000 családot, több mint 4500 gyermek első éveit könnyítve meg.
Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese köszöntötte a különleges esemény résztvevőit: Hittner Krisztinát, a dm PR és Ügyfélszolgálati csoportvezetőjét, Marik Gergelyt, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjának igazgatóját és munkatársait, valamint a megjelent kisgyermekes családokat.
Zagyva Richárd elmondta, miért fontos a kezdeményezés: „Szeretném megköszönni együttműködő partnerünknek, hogy biztosítja a pelenkacsomagokat és azt, hogy nagyon jó együttműködés alakult ki kettőnk között. […] A közös ötlet az volt 14 évvel ezelőtt is, hogy jelentős mennyiségű, közel fél évre elegendő pelenka kerüljön átadásra. Hiszen ez a program kifejezetten a gyermekek érkezésénél lehet egy olyan támogatás, ami jelentős könnyítést jelent a családok életében. A Karitász ott van mellettük egész évben, igyekszünk más módon is támogatást nyújtani.” A segélyszervezet hálózatos működése kapcsán rámutatott, mi az igazi hajtóerejük: „Hálásak vagyunk az önkénteseknek, akik országszerte juttatják el a csomagokat, mert mindezt meg kell mert szervezni, logisztikai útvonalakat kell tervezni, és a legfontosabb az, hogy személyesen kerülnek átadásra a pelenkák, gyakran családlátogatás alkalmával.”
Hittner Krisztina, kiemelte: „Mi a 260 üzletünkkel szimbolikus keresztszülői szerepet szeretnénk vállalni 260 család életében. Országosan szeretnénk segíteni, de nekünk nem a hatáskörünk, hogy megtaláljuk, hogy kinek lenne a legjobb segíteni. Ebben remek társra találtunk a Karitászban. „Együtt a babákért” a program neve, de ennek van egy ernyőprogramja is: az „Együtt egymásért”, és mi alapvetően abban gondolkodunk, hogy közösen tudjunk tenni egymásért és ezért nagyon hálásak vagyunk a segítségért a Karitásznak.”
Ez a támogatás nemcsak az anyagi terheket könnyíti meg, hanem a családok életminőségének javításához is hozzájárul. Közös céljuk, hogy minden gyermek biztonságban, gondoskodásban nőhessen fel, és minden család megkaphassa azokat az eszközöket, amelyekkel sikerrel nézhetnek szembe a mindennapi kihívásokkal.
A Katolikus Karitász örömmel fogadja, ha valaki támogatni kívánja másokért végzett munkájukat. A 1356-os adományvonal hívásával hívásonként 500 Ft-tal lehet hozzájárulni a szervezés költségeihez, valamint a karitasz.hu oldalon online adományozási módra is lehetőség van.
Forrás: karitasz.hu, fotók: Szabó Csaba
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |